NS Hosszabbítás: Kaszparov nem beszélt velem másfél évig – Portisch

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.22. 18:46
null
„Lajos, kérlek, szólj a szervezőknek, hogy ezek még órákig fognak itt játszani, én pedig éhes vagyok” (Fotó: MTI)
A Nemzeti Sport szombati számában megjelenő Hosszabbítás-mellékletből ajánljuk:

Portisch Lajos nem szereti, ha nagymesternek szólítják, szerinte a mester sokkal kifejezőbb és emberibb, és a zene iránti szenvedélye miatt jóval közelebb is áll hozzá. A Nemzet Sportolója, sakkolimpiai bajnok Portisch Lajos Vincze Szabolcsnak adott interjút, amely a Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás című mellékletben jelenik meg.

– Milyen volt a kapcsolata a vetélytársaival?
– A sakkozók között nem könnyű barátkozni, mert mindannyian ellenfelek vagyunk, de nem emlékszem, hogy bárkivel rossz viszonyban lettem volna. Kivéve talán Garri Kaszparovot, de vele sem a rivalizálás miatt.

– Akkor miért?
– Mert 1990-ben Anatolij Karpov szekundánsa voltam kettejük utolsó összecsapásán, Kaszparov pedig nem viselte valami jól az ilyesmit. Érdekes volt, mert a világban már érezhető volt a változás szele, mi pedig egy hónapig edzőtáboroztunk Karpovval Odesszában, és ezt nem lehetett titokban tartani. Aztán a New York-i meccsük előtt még kezet is fogtunk, az édesanyja viszont onnantól kezdve sosem fogadta a köszönésemet, és Kaszparov sem beszélt velem másfél évig.

– De azért kibékültek?
– Másfél év múlva Olaszországban, Reggio Emiliában rendeztek egy versenyt, amelyen a jelenlévő nagymesterek szimultánoztak. Estére mindenki végzett, kivéve Karpovot és Alekszandr Halifmant, ők még mindig alternatív szimultánt játszottak, egyik körben az egyik, a másikban a másik lépett. Ezek a partik mindig lassabbak, mint a hagyományos szimultánok, mert más a két mester ritmusa és stílusa, megbeszélni a lépéseket pedig nem lehet, így könnyen előfordulhat, hogy amíg az egyik támad, a másik a következő körben védekezőt lép. Tipikus példaként említhetném Mihail Tal és Viktor Korcsnoj páros szimultánjait, melyek sohasem akartak véget érni, mert Tal mindig ment előre, Korcsnoj meg vissza. Na, mindegy, tehát éjfél körül jártunk, amikor vörös fejjel, feldúltan odalépett hozzám Kaszparov. Meg is lepődtem, hiszen másfél éve nem történt hasonló. „Lajos, kérlek, szólj a szervezőknek, hogy ezek még órákig fognak itt játszani, én pedig éhes vagyok.” Ő is tudta, hogy a zenei mániáim miatt beszélek olaszul, az olaszok viszont a saját nyelvükön kívül semmit. Majdnem elnevettem magam, de megszerveztem Kaszparov pizzáját, mi pedig onnantól újra beszélő viszonyban voltunk. Mondjuk talán az is irritálhatta, hogy én többször is azt nyilatkoztam, hogy a világ legjobb sakkozója szerintem Bobby Fischer volt, nem ő.

További részletek a Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás című mellékletében.

És a Hosszabbításban még olvashatnak arról, hogy…

…miként tűnt el a magyar futball térképéről Ózd, a borsodi kohászat hajdan futball-lázban izzó városa. Az élvonalban villogó, majd onnan kikopó futballklubokról szóló sorozatunk 8. részében Csillag Péter szocioriportját olvashatják

…miért szűnt meg az orosz–ukrán háború 2014-es kitörése után 24 futballcsapatból 16 a Beregszászi járásban. Kárpátalja futballkörképét Csillag Péter és Mirkó István készítette el

…milyen változáson ment át a lótenyésztés menete Kincsemtől Pipacsosig. A rádiházi ménesben tenyésztésbe állított kanca egyik gazdája, kollégánk, Budai Miklós kalandjai

…miért ezüst a nyíl? A Mercedes 1934-ben szárnyra kapó legendájának igazságtartalmát Németh Andrea kutatta

…miért kapott különdíjat a Vasas elnökétől a Budapesti Operettszínház 29 éves színésze, Kocsis Dénes, aki többek között Rómeóként és Mozartként is bizonyított. Babják Bence interjúja

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik