NS: felvidéki focifellegvár László Csabával; visszatér a bajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.01. 23:31
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.



László Csaba irányításával egyre sikeresebb a Dunaszerdahely futballcsapata, alakul a felvidéki focifellegvár. A szakember annak a híve, hogy egy csapat saját stílust alakítson ki, mert hosszú távon az vezethet eredményre – a néhány hete vadonatúj, modern stadionban játszó DAC-nál már látni a fejlődést. László Csabával Sinkovics Gábor beszélgetett

Németh Krisztián húzóember lett, amit állítása szerint a katari szerződésnek köszönhet, s bár most jól érzi magát a klubjában, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egyszer még visszatér az Egyesült Államokba. Már csak azért sem, mert úgy érzi, bőven van még dolga a futballpályán. Galambos Dániel interjúja

Több meglepetés is született szerdán a labdarúgó Magyar Kupában, a legnagyobb kétségkívül az volt, hogy az NB III-s Budafok kiejtette az élvonalbeli Videoton. „A tisztes helytállás volt a célunk, de megleptük az ellenfelet” – mondta Prukner László, a budafokiak edzője, aki többek között arról beszélt Somogyi Zsoltnak, hogy az érzelmeket tartja fontosnak, szerinte ugyanis egy-egy összecsapást az is eldönthet

Visszatér a bajnok: Szilágyi Áron, London és Rio kardvívó aranyérmese az olimpia óta a győri világkupaversenyen lép először pástra. Kovács Erika interjújából kiderül, a több mint két hónapos szünet után hogyan kezdett el edzeni, mit vár magától a hétvégén és mikorra szeretne újra csúcsformában lenni

Pénteki Sportkrém-mellékletünk tartalmából: A cselgáncsozó Bor Barna egy nagy nőtt gyerek, aki folyamatosan fedezi fel a világot; A vízilabdás olimpiai bajnok Kis Gábor a hagyománynak megfelelően először a lány édesapjától érte meg barátnője kezét; Így készül egy sporthíradó

László Csaba irányításával egyre sikeresebb a Dunaszerdahely futballcsapata,
alakul a felvidéki focifellegvár. A szakember annak a híve, hogy egy csapat saját stílust alakítson ki, mert hosszú távon az vezethet eredményre – a néhány hete vadonatúj, modern stadionban játszó DAC-nál már látni a fejlődést. László Csabával Sinkovics Gábor beszélgetett

Németh Krisztián húzóember lett, amit állítása szerint a katari szerződésnek köszönhet, s bár most jól érzi magát a klubjában, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egyszer még visszatér az Egyesült Államokba. Már csak azért sem, mert úgy érzi, bőven van még dolga a futballpályán. Galambos Dániel interjúja

Több meglepetés is született szerdán a labdarúgó Magyar Kupában, a legnagyobb kétségkívül az volt, hogy az NB III-s Budafok kiejtette az élvonalbeli Videoton. „A tisztes helytállás volt a célunk, de megleptük az ellenfelet” – mondta Prukner László, a budafokiak edzője, aki többek között arról beszélt Somogyi Zsoltnak, hogy az érzelmeket tartja fontosnak, szerinte ugyanis egy-egy összecsapást az is eldönthet

Visszatér a bajnok: Szilágyi Áron, London és Rio kardvívó aranyérmese az olimpia óta a győri világkupaversenyen lép először pástra. Kovács Erika interjújából kiderül, a több mint két hónapos szünet után hogyan kezdett el edzeni, mit vár magától a hétvégén és mikorra szeretne újra csúcsformában lenni

Pénteki Sportkrém-mellékletünk tartalmából: A cselgáncsozó Bor Barna egy nagy nőtt gyerek, aki folyamatosan fedezi fel a világot; A vízilabdás olimpiai bajnok Kis Gábor a hagyománynak megfelelően először a lány édesapjától érte meg barátnője kezét; Így készül egy sporthíradó

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik