NOB: Vizer bírált, néhány szövetség kihátrált mögüle

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.20. 20:42
Élesen bírálta hétfőn a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), illetve annak elnökét, Thomas Bachot a több mint száz olimpiai és nem olimpiai sportág nemzetközi szövetségét, valamint nagyszabású sportesemények szervezőit tömörítő SportAccord elnöke, Marius L. Vizer.

A SportAccord Szocsiban zajló közgyűlésén a Nemzetközi Cselgáncsszövetséget is irányító sportvezető a megnyitó beszédében azt mondta: Bach rendszeresen blokkolja a nemzetközi sportági szövetségek közös kezdeményezéseinek megvalósulását, az általuk elképzelt multisportesemények megszervezését, továbbá nehezményezte, hogy a szövetségeknek nem elégséges a képviseletük a NOB-ban. Azt sem hallgatta el, hogy szerinte a NOB működési rendszere „lejárt, idejét múlt, rossz, igazságtalan és nem átlátható”.

„Amióta elnökké választottak a SportAccordnál, rendszeresen megpróbáltam konstruktív együttműködést kialakítani a NOB-bal és annak elnökével, Thomas Bachhal. Sajnos ez soha nem vált realitássá” – mondta a SportAccordot 2013 májusa óta irányító Vizer.

Az elnök támadta a NOB Agenda 2020 nevet viselő, decemberben elfogadott reformprogramját is, amely azt célozza, hogy a jövőben olcsóbb, fenntarthatóbb, kisebb olimpiák legyenek, így a közepes méretű, 2-4 millió lakosú városok is rendezhessenek gazdaságos, megtérülő játékokat. Vizer szerint ez a program semmilyen hasznot nem hoz a sportszövetségeknek és a versenyzőknek.

A jelenlévő Bach azonnal reagált a támadásokra. Válaszában emlékeztetett rá, hogy a program kialakításakor sok szövetség „állt elő konstruktív javaslatokkal, melyek révén szorosabb kapcsolat
alakult ki a NOB és a nemzetközi szövetségek között”.

„Az az érzésem, hogy amit most megfogalmazott, az csak az ön véleménye” – tette hozzá Bach.

Vizer beszédére reagálva a Nemzetközi Atlétikai (IAAF), illetve Sportlövő Szövetség (ISSF) jelezte, hogy visszavonja tagságát a SportAccordban, mivel „nem ért egyet a beszéd tartalmával és annak hangnemével”, míg 15 szövetség, köztük az IAAF és a Nemzetközi Labdarúgó- (FIFA) és a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) közös levélben fogalmazta meg, hogy nem értenek egyet a SportAccord
elnökével.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik