NOB: várhatóan szerdán szűkítik a 2020-as jelentkezők névsorát

MTI MTIMTI MTI
2012.05.21. 13:55
Címkék
Ötről háromra vagy négyre csökken azon városok listája, amelyek versenyben maradnak a 2020-as nyári olimpia megrendezéséért.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága szerdától péntekig ülésezik a kanadai Québec Cityben, és ekkor döntenek arról – vélhetően már az első napon –, hogy az Isztambul, Madrid, Tokió, Doha, Baki ötösből melyik három vagy négy váljon hivatalos kandidáló várossá, és kezdhesse meg a jövő szeptemberig, a helyszínkijelölő Buenos Aires-i közgyűlésig tartó pályázati kampányát.

Amint Thomas Bach NOB-alelnök jelezte: nehéz döntés előtt állnak, hiszen a múltban is nagyon nehéz volt 7-8 évre előrelátni, de a mostani helyzetben még nehezebb. Hozzátette, már annak örülnénk, ha a mostani év végéig látnának, miként fog akkor állni a világ.

Denis Oswald, a végrehajtó bizottság tagja utalt rá, elsősorban nem is az a kérdés, hogy hányan maradnak versenyben, hanem hogy hol kell a legkevesebb rizikóval szembenézni.

Az öt jelentkezőt már a NOB ellenőrző bizottsága feltérképezte, jelentést írt, amelyet a végrehajtó bizottságnak átadott, s ez alapján szűkítik a listát.

Mindegyik város pályázott már: Madrid sorozatban harmadszor, Tokió sorozatban másodszor, Isztambul összességében ötödször jelentkezett, míg Doha és Baki a 2016-os játékok előszűrőjén vérzett el. Problémák mindenhol vannak. Madridnak a mély spanyol gazdasági válság, Tokiónak az országot sújtó tavalyi földrengés és szökőár, Dohának a hőség és az esetleges októberi rendezés, Isztambulnak az esetleges 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra való jelentkezés, Bakinak pedig a kevés sportesemény-szervezési tapasztalat miatt lehetnek gondjai.

Legfrissebb hírek

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
35 perce

A spanyolok magabiztosan nyertek a magaslaton a világbajnokság főpróbáján

Foci vb 2026
52 perce

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
59 perce

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
1 órája

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
2 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik