NOB: német olimpiai bajnok az első elnökjelölt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.09. 13:38
Elsőként a német Thomas Bach jelentette be, hogy megpályázza a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöki posztját, mivel a jelenlegi elnök, a belga Jacques Rogge szeptember 10-én távozik hivatalából.

Az 58 esztendős, jogász végzettségű Bach csütörtökön Frankfurtban sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra szándékát. A német sportdiplomata – aki vívóként 1976-ban olimpiai bajnok lett – 1991 óta tagja a NOB-nak, jelenleg a NOB alelnöke, ezen kívül a NOB jogi bizottságának vezetője.

A szervezetben nyílt titokként kezelik, kik jelentik még be hamarosan, hogy harcba szállnak a 2001 óta dirigáló Rogge megüresedő székéért. Ezek közé tartozik Szergej Bubka, a rúdugrás ukrán „királya", Ng Ser Miang szingapúri NOB-alelnök, a 2010-es első nyári ifjúsági olimpia főszervezője, továbbá a Puerto Ricó-i Richard Carrion, a NOB pénzügyi bizottságának vezetője, a tajvani Vu C. K., a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség elnöke, valamint két svájci, René Fasel, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség elnöke és Denis Oswald, a Nyári Olimpiai Sportágak Szövetségének korábbi vezetője. A marokkói Naval el-Mutavakel – az 1984-es játékok női 400 méteres gátfutóbajnoka – ugyancsak kandidálhat.
A hivatalos elnökjelölti kampány június 10-én, azaz három hónappal a választás előtt kezdődik, ugyanakkor a kandidálók már előtte is nemhivatalos fórumokon folytathatják korteshadjáratukat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik