NOB: megvan a múlt héten távozó támogató utódja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.21. 18:26
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2024-ig tartó szponzori megállapodást kötött az Intellel.

Az erről szóló szerződést szerdán, New Yorkban írta alá Thomas Bach NOB-elnök és az amerikai vállalat vezérigazgatója, Brian Krzanich. A támogatás nyomán – legalábbis ezt remélik a felek – új technológiai megoldások fokozhatják majd az élményt az ötkarikás játékokon.

„Az eseményeket online követők úgy érezhetik majd, hogy ők is ott vannak a helyszínen” – ígérte Krzanich.

A megállapodás anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra, de úgy tudni, hogy a legnagyobb szponzorok mintegy 100 millió dollárt fizetnek a NOB-nak egy négyéves ciklusban, amely egy-egy nyári és téli olimpiát foglal magába.

Az együttműködést egy héttel azután jelentették be, hogy a McDonald’s 41 év után távozott a NOB támogatóinak sorából, ráadásul úgy, hogy három évig még érvényes volt a felek közötti szerződés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik