NOB: Gyurta szerint jó esélye lett volna Budapestnek a 2024-es olimpiára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.23. 19:35
Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó szerint Budapestnek jó esélyei lettek volna a 2024-es ötkarikás játékok megrendezésére, ha nem lép vissza.

A versenyző erről azok után nyilatkozott az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában, hogy a sportolói bizottság tagjaként részt vett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) limai kongresszusán, ahol meghozták a döntést a 2024-es és 2028-as nyári játékok helyszínéről. 2024-ben Párizs, 2028-ban pedig Los Angeles rendezhet nyári olimpiát.

Elmondása szerint kicsit „savanyú szájízzel” nézték végig Párizs és Los Angeles prezentációját, mert Budapest is ott lehetett volna a kandidálók között. Az, hogy fővárosunk visszalépett, megkönnyítette a döntéshozatalt, szerinte a franciák és az amerikaiak hálásak lehetnek a magyaroknak ezért.

Hozzátette: Párizs nagyon erős pályázatot készített és sportdiplomáciai lobbizásban is jó volt, de nem lett volna ilyen egyértelmű a döntés, ha Budapest is bent marad a pályázók között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik