NOB: faragnának a költségekből, olimpiai tv-csatorna indulhat

Vágólapra másolva!
2014.11.07. 12:36
Többek között az olimpiai játékok vonzóbbá tétele, modernizálása, a rendezési költségek lefaragása, egy olimpiai televíziós csatorna beindítása, valamint több sportág műsorba vétele miatt kéri Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a nemzeti olimpiai bizottságok szervezetének (ANOC) támogatását.

Bach az ANOC bangkoki közgyűlésén elmondta: az elmúlt évben rengeteg párbeszédet folytattak, itt az idő a cselekvésre, ezért 40 pontból álló reformprogramjának elfogadását kéri.

A modernizációs tervek részleteit ebben a hónapban hozza nyilvánosságra, ugyanakkor az ANOC végrehajtó bizottsága egyhangúlag már támogatásáról biztosította Bachot. A NOB-tagok a december 8-i, monacói ülésen szavaznak róla.

„Ha meg akarjuk őrizni értékeinket, előre kell lépnünk” – mondta Bach, majd hozzátette, reményei szerint a jövőben sikerül a pályázó városoknak a korábbinál kevesebb pénzből megrendezni az olimpiát.

Arra is utalt, hogy a 2022-es téli játékokra eredetileg hat jelentkező volt, de négy visszalépett, és csak Peking, illetve a kazah Almati maradt versenyben. Ezen kívül szeretné, ha a rendezést elnyerők – korlátok mellett – dönthetnének arról, milyen sportágak kerüljenek fel a műsorra, illetve létrejönne egy olimpiai televíziós csatorna is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik