NOB: A szövetségeknek van pénzügyi tartaléka – Ricci Bitti

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.08. 10:29
null
A svájci székhelyű sportszövetségek kétharmada él a kormány és a NOB mentőcsomag-ajánlatával (Fotó: AFP)
A svájci székhelyű nemzetközi sportszövetségek kétharmada él a helyi kormány és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által kínált mentőcsomaggal, amelyet a koronavírus-járvány negatív hatásainak ellensúlyozására dolgoztak ki.    

 

A részletekről a nyári olimpiai sportágak szövetségének (ASOIF) elnöke, Francesco Ricci Bitti beszélt.

„Kétféle segítségnyújtásról beszélhetünk– idézte az olasz sportdiplomatát az insidethegames.biz portál. – Az egyik a munkavállalók megtartását segíti, a másik pedig egy szabad felhasználású kölcsön.”

A május 13-án kihirdetett hitelfolyósítási programban a NOB és a svájci állam 50-50 százalékban vesz részt, s ez azokat a szövetségeket hivatott segíteni, amelyek a pandémia miatt világversenyek halasztására vagy törlésére kényszerültek.

A NOB emellett létrehozott egy 150 millió dolláros alapot is, amely a sportszövetségek mellett a nemzeti olimpiai bizottságokat és más érintett szervezeteket segíti a tokiói játékok jövő évre halasztásával kialakult helyzetben.

A nemzetközi sportági szövetségek közül több mint ötvennek a székhelye található Svájcban. A sportlövő-, a súlyemelő- és a kézilabda-szövetség már jelezte, hogy nem tart igényt a pénzügyi segítségre.

Ezzel összhangban Ricci Bitti úgy véli, hogy a legtöbb nemzetközi sportági szövetség gazdasági helyzete pozitív.

„A szövetségeknek van pénzügyi tartaléka. Sok függ attól, hogy meddig tart a világjárvány, de ha a várakozásoknak megfelelően javul a helyzet, akkor úgy gondolom, minden szövetség jól jön majd ki a történtekből”– fogalmazott az ASOIF vezetője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik