Nikolics Nemanja: Életem legjobb befektetése volt

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2018.09.12. 14:58
null
Nikolics Nemanja otthonra is vett egy csodamasinát (Fotó: facebook)
Ma már számtalan találmány segíti a sportolók egészségének megőrzését. Körbenéztünk, a hazai játékosok, klubok többsége milyen eszközöket használ.

 

„Életem legjobb befektetése volt.”

Nikolics Nemanja mondta ezt, amikor a Game Ready elnevezésű szerkezetről faggattuk. Az interneten talált meghatározások között olyasmit lehet olvasni, hogy „az aktív kompressziós és hideg terápia új szintre emeli a sérülések kezelését, utánozza a természetes izom-összehúzódásokat, hűti a szöveteket, segíti a nyirokfunkciók működését, növeli a sejtek oxigén-ellátottságát, és serkenti a szövet regenerációját”.

A futballisták körében egyre elterjedtebb a módszer, és annak jártunk utána, milyen segédeszközök, kiegészítő megoldások, modern felszerelések állnak ma az élsportolók segítségére, ha gyógyulni, frissülni akarnak.

„Mindig érdekeltek a technikai újítások – kezdte távolról a műszerhez fűződő viszonyát a Chicago Fire 27-szeres válogatott támadója. – Már fiatalon odafigyeltem az edzések előtti és utáni nyújtásokra, lehetőség szerint sokat masszíroztattam, de tény, újabb és újabb eszközök kerülnek a piacra, és szeretem kipróbálni őket. A Game Ready hatását azonnal érezni lehetett, és nem hezitáltam: vettem magamnak egyet.”

Sok NB I-es klub szintén beszerzett ilyen gépet, és egyre több játékostól hallani, hogy saját magának is vesz.

Hogyan működik? A gép megfelelő részébe vizet töltünk, amelyet lehűtve egy csőrendszeren keresztül vezeti a test felületére helyezhető eszközbe. Egyszerre hideg és nagy nyomás kerül a célzott testfelületre. A pakolások többféle formában léteznek, fejre, vállra, felkarra, alkarra, derékra is helyezhetők, a futballisták értelemszerűen a lábukra teszik.

„Mindennap használom – magyarázta Nikolics Nemanja. – A két bokámra és a két térdemre teszem fel, tizenöt perc egy program, vagyis egy óra minden este. Kialakult a rítusa: ez az egy óra teljesen megnyugtat, kikapcsol, feltölt. Van, hogy közben a gyerekeimmel mesét nézek, máskor átnézem az e-mailjeimet, telefonálok vagy könyvet olvasok.”

Ami nem mellékes: a támadó hisz a szerkezet jótékony hatásában, és mivel évek óta nem volt izomsérülése, ezen nem is csodálkozhatunk. Mint ahogy a csapattársak sem lepődnek meg, ha az idegenbeli mérkőzésre indulva a magyar csatár nemcsak a sporttáskáját, hanem ezt az eszközt is magával viszi – és nincs egyedül.

ÚJ PIACRA TÖR BE A KAPUS
„Hidegen sajtolt mandulaolaj-alapú, tisztán természetes masszázskrém sportolás utáni regenerációhoz. Az izomfáradtság ellen a rozmaring, a borsmenta, a kajeput és a tömjén lesz a segítségedre. Használható izomhúzódások, izomfájdalmak, görcsök idején.”
Ezt a K1rály-sportkrém dobozán olvastuk.
„A feleségem, Zsanett révén ismerek egy gyógyszerészt, aki gyógyászati célú kozmetikumokkal is foglalkozik – mondta a termék névadója, a Haladás 108-szoros válogatott kapusa, Király Gábor. – Sokat beszélgettünk a sportolás okozta terhelésről, a fájdalom, a gyulladás csökkentéséről, és megbeszéltük: megpróbálunk csak természetes anyagot tartalmazó krémet létrehozni. Hosszú folyamat volt, egy évig kísérleteztünk, melyik anyagból kell több, melyikből kevesebb, és végül megszületett a szerintünk legjobb megoldás. Sokan edzenek a Király Sportlétesítményben, a Király Szabadidő Egyesületben, és a létesítmény shopjában, úgy gondoltuk, helye lehet egy saját fejlesztésű sportkrémnek. Eddig kimondottan jók a visszajelzések.”

„Azt gondolom, minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a lábaim pihentek legyenek – mondta a futballista. – Erre nem szabad sajnálni az időt, és hiszek a jótékony hatásában.”

A következő kedvence pedig a Myovolt lehet, amely elektromágneses rezgéssel fejti ki hatását, növelve a teljesítményt és a regeneráció gyorsaságát.

Elek Ákos, a Kajrat Almati magyar légiósa azt mondja: örömteli módon a magyar klubok is egyre többet áldoznak a megelőzésre, a rehabilitációs eszközökre, így a gazdagnak tartott keleten sincs sokkal nagyobb modernizáció ezen a területen – az ma már természetes, hogy minden eszköz, gép rendelkezésre áll, hogy a kazah klub játékosai a legjobb állapotban legyenek.

„A legtöbbször a cryoszaunát használjuk – mondta a 48-szoros válogatott játékos. – De a klub öltözője mellett nem egy kabint, hanem egy egész szobát alakítottak ki, valóban, mint egy szauna, ahhoz hasonlít. Csak nincs bent annyira meleg: körülbelül mínusz százharminc fokra hűtik a hőmérsékletet, és három, legfeljebb négy percet szabad bent tartózkodni. Frissít, regenerál, a vérkeringést segíti, valóban érzi az ember a jótékony hatását. Hetente háromszor biztosan bemegyek, annyira hasznos.”

A középpályás még a kompressziós gépet szereti a leginkább, amelyen a nyomás beállításával lehet a kívánt hatást elérni, ez főleg sérülés után javasolt.

„Amit még Almatiban használunk, az a barokamra – mondta Elek Ákos. – Az embernek olyan érzése van, mintha repülőn ülne, bedugul a füle. Az eszköz lényege, hogy az oxigénmennyiség megváltoztatásával idéz elő speciális körülményeket.”

Jó hasonlat, a repülésben járatosak ismerik ezt az eljárást: különleges szivattyúk segítségével hoznak létre magassági nyomásviszonyokat, a csökkentett oxigéntartalmú gázkeverék maszkon keresztül való belélegzése a vér oxihemoglobin-telítettségét befolyásolja.

EGYRE MODERNEBB ESZKÖZÖK

Hogy milyen eszközök jelentek meg ezen a piacon, melyik mire jó, arról Purger Szilárdot, a Videoton korábbi, a Paks jelenlegi rehabilitációs és erőnléti edzőjét kérdeztük.


Game Ready: „A légnyomásos szabályozás és a test alakját felvevő bandázs révén hatékonyan von el hőt a sérülés helyéről, a hideg csökkenti a szövetkárosodást, ez szünteti meg a duzzanatot, a görcsöt, kipumpálja az ödémát a sérült szövetekből, ezzel gyorsítja a felépülést. Egyre több klub használja, akkumulátorról is üzemeltethető, így az idegenbeli meccs után a buszon is lehet kezelni a játékost, egy dupla kábellel egyszerre kettőt is.”

Cryo control, jeges fürdő: „A jeges víz összehúzza a hajszálereket, ezzel segíti az elhasznált

vér visszaáramlását a vénákból, így az gyorsabban kerül vissza a szívbe és szabadul meg a benne felhalmozódott tejsavtól. A friss vér hamarabb tér vissza a véráramba, és gyógyítja az izmok mikrosérüléseit is. A rendszer visszahűti a vizet a kiválasztott hőfokra. Ma már szállítható, egy felfújható medencével bárhol használható. Telefonos applikáció révén szabályozhatjuk a víz hőfokát, az edzőpálya kezdőköréből is be lehet állítani a kívánt időpontra, és mire a csapat beér az öltözőbe, kezdődhet a jeges fürdő.”

Kompressziós nadrág, zokni: „Enyhe szorítás: a 20-30 higanymilliméter nyomás a lágy szöveteket érinti, az alsó végtag vénáinak túlzott kitágulását akadályozza, nő a keringő vértérfogat. A zokni nyomása elnyeli a sportolás okozta terhelés egy részét.”


Cryoszauna: „Egy hőszigetelt, nyaktól lefelé zárt tartályban –110 és –190 fok közötti hőmérsékletre hűtött nitrogéngázba merül a test. Ijesztőek a számok, de üdítő az élmény: az immun- és endokrinrendszer frissül, csillapítva a gyulladást, a fájdalmat, a fáradtságot, ellazítja az izmokat. Néhány NB I-es csapat használja, Telkiben is van ilyen gép.”

Lökéshullám-terápia: „A lökéshullám-terápia csökkenti az izmok feszültségét, gátolja a görcsök kialakulását. A terápia jobb energiaellátást biztosít a feszült izmoknak.”

Fizioterápiás készülékek: „Szinte minden klub használ ilyet. A három legfontosabb típusa: az elektroterápia (fájdalomcsillapító, görcsoldó, izomlazító hatás), az ultrahang-terápia (keringésjavítás, anyagcsere optimalizálás) és lézerterápia (főleg fájdalomcsillapításra használható).”

Antigravitációs futópad (Alter G): „Amióta ismerem, a személyes kedvencem, nagyon hasznos a futballisták esetében. A testre, derékra erősített szerkezet a testsúly nyolcvan százalékát leveszi, így a saját súly okozta nyomás mozgás közben sem terheli az ízületeket, ráadásul videoelemzés készíthető a sportolóról futás közben.”

RÖPIS, KÉZIS MOSOLYOK

Természetesen nemcsak a futballisták használnak afféle csodatalálmányokat: íme, egy-egy remek fotó a jeges fürdőben mosolygó röplabdázó Dobi Edináról, illetve a Game Ready előnyeit élvező kézisről, Ilyés Ferencről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik