Múzeumok éjszakája: először egy sportoló az esemény arca

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2019.06.06. 14:27
A Liu testvérek nemcsak a sportban jeleskednek, olimpiai bajnokként kötelességüknek érzik azt is, hogy segítsenek másokon és jótékony ügyek mellé álljanak.

Hogy nem csupán a jégpálya létezik számukra, már eddig is bizonyították: Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang többször fogalmazott úgy, hogy a sportban elért sikereiket „használni” is szeretnék – nemes célokra.

Idén a Múzeumok éjszakájának arca először egy sportoló, mégpedig Liu Shaolin Sándor. A június 22-i esemény előtt az olimpiai bajnok short trackes több múzeumba is ellátogatott, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban például részt vett egy teaszertartáson, kalandozott kicsit a kalligráfia rejtelmeiben, emellett megmutatta tánctudását is.

„Hatalmas megtiszteltetés és öröm, hogy első sportolóként népszerűsíthetem ezt a nagyszerű rendezvénysorozatot – Liu Shaolin persze nem véletlenül választotta elsőként az ázsiai múzeumot, a kínai apától és magyar anyától származó klasszis két kultúra bűvkörében nevelkedett. Kínai a gondolkodásom, magyar a szívem. Édesapánk a kínai kultúra szerint nevelt minket, valahogy úgy, mintha csak vendégek lennénk az otthonunkban, édesanyánk érzelmileg mindent beleadott a kötődés kialakításába. Ebben a kettősségben nőttünk fel.”

A magyar szív, az érző szív mindkét fiúban ott dobog, erről a napokban Liu Shaoang győzött meg minket újfent: a fiatalabbik testvér fontosnak érzi, hogy segítsen a rászorulóknak.

„Ismét meglátogattam a Vásáry Tamás Alapítvány – Közel Hozzánk által támogatott, család nélkül felnövő gyerekeket, akik csillogó szemmel várták, hogy beszélgessünk, játsszunk és nevessünk” – nyilatkozta Liu Shaoang.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik