MOB: hosszabbítottak a sportszergyártó céggel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.20. 19:29
További két évvel meghosszabbították a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és az adidas közötti szponzorációs szerződést – jelentették be csütörtökön, közvetlenül a Sportcsillagok Gálaestje előtt.

„Büszkék vagyunk rá, hogy az együtt töltött 45 év alatt a magyar olimpikonok támogatásunkkal összesen 83 arany-, 81 ezüst- és 93 bronzérmet szereztek mindannyiunk örömére – mondta a gálaest színpadán Császári Attila, az adidas magyarországi sportmarketing vezetője. – Biztosak vagyunk benne, hogy ez a rendkívül szép és tiszteletreméltó gyűjtemény az előttünk álló olimpiákon is további nemzetközi elismerések kíséretében fog gyarapodni.”

Az együttműködés 1968-ban kezdődött a MOB és a sportszergyártó cég között, a vállalat csak a magyar és a német sportolókat öltözteti azóta megszakítás nélkül minden olimpián.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) házigazda városának, Győrnek a polgármestere megköszönte az évtizedek óta tartó támogatást, s úgy fogalmazott: a magyar sportnak és ötkarikás mozgalomnak a minél nagyobb sikerek eléréséhez szüksége van az ilyen partnerekre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik