MOB: Kovács István jelölteti magát elnöknek

Vágólapra másolva!
2010.07.19. 12:30
Kovács István biztosan jelölteti magát a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztjére, s már régóta készül erre a feladatra – erről az olimpiai bajnok ökölvívó annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy Schmitt Pál vasárnap jelezte, lemond posztjáról, mivel köztársasági elnökként nem maradhat MOB-elnök.

 

„Amíg elnök urat augusztus 6-án be nem iktatják köztársasági elnöknek, addig kampányolni vagy arról beszélni, ki lesz az utód, nem nagyon érdemes, mert bár a magyar sport rossz helyzetben van, de a MOB elnöksége működik, a londoni felkészülés is zajlik – mondta Kovács István, aki az elnökség tagja. – Az biztos, hogy én jelöltem magam, s a jelöléshez szükséges két MOB-tagon túl lényegesen többen biztosítottak támogatásukról. Egyetértek elnök úrral abban, hogy jó lenne, ha olimpikon, s még jobb, ha olimpiai bajnok lenne a MOB következő elnöke is."

Az amatőrként és profiként is világbajnok, egykori ökölvívó Kovács „Kokó" István hozzátette, kormányzati szándék, hogy az elmúlt nyolc évvel ellentétben lényegesen komolyabb feladatokat kapjon a MOB, s úgy érzi, ez egybeesik az általa képviselt elképzelésekkel.

Kovács, aki a MOB sportolói bizottságának vezetője is, már régóta készül arra, hogy MOB-elnök legyen, a MOB vezetésébe is ezzel a szándékkal került be: „Több helyen egyeztettem már erről, elnök úrral is részt vettem oktató jellegű beszélgetéseken, s bírom az ígéretét arról, hogy megválasztásom esetén mindenben számíthatok a segítségére."

Az Atlantában aranyérmes Kovács reméli, hogy minél többen pályáznak majd az elnöki posztra, s az elnökségi tagok között több olyan felkészült szakembert lát, akiknek a neve szóba kerülhet Schmitt Pál utódaként:

„Az elnökségi tagok közül én vagyok a legfiatalabb, és talán ez mellettem szól, mivel hosszú távú munka vár ránk, nemcsak London vagy Rio, hanem a magyar sport jövője is a tét" – nyilatkozta a 39 éves sportvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik