MOB: két hónap múlva lesz új elnöke az olimpiai bizottságnak

Vágólapra másolva!
2010.09.18. 10:17
Címkék
Schmitt Pál utódját a következő közgyűlés keretében jelölik ki, vagyis november 20-án választják meg az új MOB-elnököt – így döntött a Magyar Olimpiai Bizottság pénteki elnökségi ülésén.

A korábbi kétszeres olimpiai bajnok vívó augusztus 5-én mondott le MOB-elnöki tisztségéről, amikor köztársasági elnökké választották, az új vezető megválasztásáig pedig Molnár Zoltánt bízta meg az elnöki teendők ellátásával.

Schmitt Pál egyik lehetséges utódjának az olimpiai bajnok tornászt, Borkai Zsoltot tartják, aki a MOB alelnöke és Győr polgármestere. A november 20-i ülésen az elnökválasztás mellett más feladatok is várnak a közgyűlésre, többek között az olimpiai mozgalom új jogosítványainak alapszabályba illesztése.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik