MOB: kérdőjelek a keddi, rendkívüli közgyűlés előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.18. 11:59
null
Borkai Zsolt MOB-elnök a lehető legkésőbbre<br /> igyekszik kitolni a tisztújítást (Fotó: Szabó Miklós)
Deutsch Tamás alelnöknek a Borkai Zsolt elnök tevékenysége elleni tiltakozásnak is tekinthető lemondását követően újabb fordulatok jöhetnek a Magyar Olimpiai Bizottság életében. Kedden rendkívüli közgyűlést tartanak, ám az egyetlen napirendi pontként elfogadásra váró új alapszabály-tervezet pénteken még messze nem volt kész, sőt bőven hagyott kívánnivalót maga után.

Információink szerint sokan számítottak arra, hogy a sportirányítás teljes átalakulása miatt tisztújításra is sor kerül a MOB mostani közgyűlésén, a korábbi legfőbb szövetségeseit, Szabó Bence főtitkárt, valamint Siklós Erik kommunikációs és marketingigazgatót leváltó Borkai Zsolt elnök azonban maradni szeretne, és a lehető legkésőbbre igyekszik kitolni a tisztújítást, abban a reményben, hogy a 2024-es olimpia odaítéléséről szóló szeptemberi döntés közelsége miatt egy májusi közgyűlésen elnök maradhat.

Így Győrben, ahol ő a polgármester, még MOB-elnökként köszönthetné júliusban a nyári EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) résztvevőit. A lapunkhoz MOB-hoz közeli forrásból eljuttatott hatoldalas jogi szakvélemény összesen 38 (!) ponton kifogásolja, tartalmi és formai szempontból is erősen hiányosnak, elnagyoltnak minősíti a MOB által készített alapszabály-tervezetet, amelyet egyelőre a kedden szavazó MOB-tagok nagy része sem ismer.

Az egyik kifogás éppen azt említi, hogy indokolatlan az olimpia évének befejezése után még majdnem fél évet várni a mindenkori tisztújító közgyűléssel, hiszen a szakmai és a személyi konzekvenciákat az olimpiához minél közelebb kell levonni, és a költségvetés elfogadása is szerencsésebb az év korábbi időszakában. Noha Borkai Zsolt a lapunknak pénteken úgy nyilatkozott, a tervezet mindenben megfelel a sporttörvénynek, a birtokunkban lévő anyag ezt megkérdőjelezi. Bizonyos pontokban a MOB mintha nem venne tudomást arról, hogy már nem egyedüli irányítója a magyar sportéletnek, másutt igyekszik megszabadulni olyan feladatoktól, amelyek továbbra is a szervezetet illetik meg.

Az új helyzetben, például, igen soknak tűnik a még a január 1-jén hatályba lépő új szabályozásban is 150-nél nagyobb létszámúra tervezett közgyűlés. Érdekes kérdés, hogy a hátralévő egyetlen munkanapon miként készülhet el egy mindenki számára elfogadható javaslat (úgy tudjuk, egyelőre a MOB elnöksége sem bólintott rá a tervezetre, sőt, első körben elutasította azt), ha pedig nem lesz ilyen, mi várható a MOB keddi közgyűlésén.

Ugyancsak a MOB berkeiből származó hír, hogy az elnökség és a felügyelőbizottság tagjai Samsung okostelevíziókat kaptak ajándékba, amit a hvg.hu erősen kifogásolt. A MOB a közleményében megvédte a gesztust, mondván, a vezetők társadalmi megbízatásban dolgoztak éveken át, felelős, fontos döntéseket hozva, nem túlzó a mintegy 150-200 ezer forintot érő ajándék.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik