MOB: „Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak”

Vágólapra másolva!
2017.10.31. 15:52
null
Vékássy Bálint a MOB megemlékezésén (Fotó: Róth Tamás)
Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak – fogalmazott Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett keddi megemlékezésen.

 

A MOB honlapjának beszámolója szerint a Farkasréti temetőben található Olimpiai Bajnokok Falánál több olimpiai érmes is megjelent, a MOB nevében Vékássy mellett Schmitt Pál tiszteletbeli elnök helyezett el koszorút.

„Mi, magyarok tudjuk, ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak, és ugyanígy, ahol az olimpiai bajnokokat nem felejtik, láthatjuk, tapasztalhatjuk, helyükben mindig teremnek újak” – mondta a főtitkár.

Mint ismertette, a 176 magyar olimpiai aranyérmet 298 sportoló nyerte, közülük 144-en már nem élnek. Tavaly még 141 bajnok nevét lehetett olvasni a falon, azóta azonban Földi Imre, Szondy István és Szőke Kató is elhunyt.

„Hosszú a lista, hosszú azon sportolóink névsora, akik messzire vitték hazánk jó hírnevét. Sok hősre, sok olimpiai bajnokra, sok győztes meccsre, megnyert futamra, túlszárnyalt méterre és centiméterre, diadalmas küzdelemre emlékezhetünk ma” – folytatta Vékássy.

Hangsúlyozta: bajnoknak lenni nem csak dicsőség, hanem nagy felelősség is.

„Tudták ezt ők, tudják a még velünk élő bajnokok, és tudniuk kell a jövő bajnokainak is. Példaképek ők mindannyiunknak, olyan nemzeti büszkeségek, akiket méltán emlegetnek a magyarok kapcsán szerte a világban” – fogalmazott Vékássy Bálint.

Az emlékfalnál a MOB képviselői mellett koszorút helyeztek el a többi között a sportért felelős államtitkárság, a Magyar Olimpiai Akadémia, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja, a fair play bizottság, az olimpiai iskolák és olimpiai baráti körök képviselői is.

A megemlékezés Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó, az Olimpiai Bajnokok Klubjának első elnöke, majd Csanádi Árpád korábbi MOB-főtitkár, NOB-tag sírjánál folytatódott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik