MOB: a Magyar Posta bélyegblokkal tiszteleg a 125. évforduló előtt

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 14:36
A Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kibocsátásával köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), amely idén ünnepli alapításának 125. évfordulóját.

A MOB a honlapján kiemelte: a sorszámozott alkalmi bélyegblokk Kara Orsolya grafikusművész tervei szerint készült. Az ötvenezer példányban nyomott bélyegblokk pénteken került forgalomba, és megvásárolható az elsőnapi postákon, valamint a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából.

A bélyegblokk bélyegképén olvasható számok a magyar olimpiai sikereket jelenítik meg: a nyári és téli olimpiai játékokon együttesen 177 arany, 151 ezüst és 174 bronz, összességében 502 olimpiai érem született. A színek a három – arany, ezüst, bronz – díjfokozatra utalnak. A blokk keretrajzán lévő grafikákon a magyar sikersportnak számító sportágak láthatók. Úszásban született meg az első magyar ötkarikás aranyérem, Hajós Alfrédnak köszönhetően. A rövid pályás gyorskorcsolya az első téli olimpiai aranyérem előtti tisztelgés jegyében került a blokkra. Olimpiai szempontból a legeredményesebb magyar sportág összességében a vívás, a kajak-kenu pedig az úszás mögött a harmadik helyet foglalja el.

A bélyegen, a borítékon és a bélyegzőben a MOB logója egyaránt szerepel.

Az 1895. december 19-én alapított MOB Magyarország ma is működő társadalmi szervezetei közül a harmadik legrégebbi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik