Itt van Amerika
KOVÁCS ERIKA
KOVÁCS ERIKA
2019.11.11 17:52 Frissítve: 2019.11.12 14:24

Faludi: Mindenki úgy kezdi, versenyen nem jön ki belőle mindaz, ami az edzésen igen

Neve már-már fogalom a szakmában, nem kell bemutatni senkinek – ismeri őt mindenki, sportolók sokasága ragaszkodik hozzá, és dolgozik vele. Faludi Viktóriát a legnagyobb bajnokok is elfogadják. A sportpszichológus szerint nincs általános érvényű recept, ám igenis tanítható, hogy téthelyzetben is mindenki kihozza magából a maximumot.

Faludi Viktória szerint a fejlődés kulcsa, hogy az ember ne higgye el, hogy legyőzhetetlen (Fotó: Földi Imre)


– Miért szeretik ennyire a sportolók?

– Szeretnek?

– Legalábbis sokan járnak önhöz.
– Szerintem azért, mert én is őket. Tudják, hogy engem mindig lehet hívni – ott vagyok, ha baj van, és akkor is, ha nincs baj. Nagyon érzem, ők mit éreznek.

– Mert ez is olyan, mint minden kapcsolat, vagyis csak akkor működik, ha van kémia?
– Ez ugyanolyan, mint a szerelem.

– Amikor először belép valaki a rendelőjébe, rögtön érzi, tud-e segíteni?
– Bármilyen pszichológus–páciens kapcsolat úgy indul, hogy mérlegeled, tudsz-e egyáltalán segíteni. A kamaszokkal különösen így van ez – ezt a korosztályt is nagyon érzem. Nem vagyok az a „néni” típus, szigorú sem túlságosan, jól tudok velük kommunikálni, ők pedig elmondanak nekem mindent. Ebből a „mindent elmondásból” alakul ki valamiféle kötődés. Kell persze a távolságtartás, de a sportolók esetében ennek a határa is kicsit máshol van.

– Egy sportoló–pszichológus kapcsolatában mi a kudarc? Van, hogy az egyik fél vagy akár mindketten kimondják, hogy eddig és nem tovább?
– Igen, van ilyen. De ez nem kudarc. Ugyanezt gondolom az edzőváltásról is. Van egy ember, aki egy darabig tud kísérni, képes segíteni egy bizonyos életszakaszban, aztán már nem. Ha már nem tudsz haladni, váltani kell – edzőt, pszichológust, minden mást. Képes vagyok elfogadni, ha valami megreked valahol. Persze, néha nehéz elengedni valakit, de ez tényleg olyan, mint egy szerelmi kapcsolat. Az is van, hogy elfárad.

– A sportra leszűkítve: másként működnek a női és férfi sportolók?
– Mint ahogyan másként működnek a férfiak és a nők is.

– De a sport sem közös kapocs?
– A terület igen, minden más nem. Itt személyek vannak. Lehet persze általánosítani, de leginkább kerülni kell ezt. Én például azt mondom, olyan sincs, hogy versenyzőtípus. Alapvetően mindenkiből, aki akarja, lehet versenyzőt faragni. Mindenki vagy majdnem mindenki úgy kezdi, hogy téthelyzetben nem jön ki belőle mindaz, ami az edzésen igen. Többségében ezért járnak hozzám a sportolók.


Fotó: Földi Imre


– Ez azt is jelenti, tanítható, hogy a téthelyzetben valaki ne zuhanjon össze, hogy kihozza magából a legtöbbet?

– Ha nem így lenne, nem csinálnám. A munkám nagyobb része abból áll, hogy a sportoló elfogadja, alapvetően csak ő maga képes befolyásolni a teljesítményét. Persze, vannak külső körülmények, szerencsétlen véletlenek, de tényleg csak rajta múlik, mit produkál egy-egy nagyobb versenyen. Ha ez sorozatosan nem sikerül, ott nem a külső körülményekben kell keresni a hibát, ott valami más történik. Egy vívóedző mondta: a vívás helyzetek gyakorlása. Felnőttként azért lehetsz kiváló vívó, mert addigra már kismillió helyzetet gyakoroltál. És ha így tettél, téthelyzetben is képes vagy megvalósítani.

– Ha már vívás: a pástok mellett gyakran elhangzik, a szemben lévőnek nem kell nézni az eredményeit, az csak egy sisakos ember. És a vívóedzők egy másik kedvenc tanítása: mindenki legyőzhető, de te is!
– Egyetértek, az utóbbival feltétlenül.

– Vagyis nem az a jó, ha a sportoló elhiszi magáról, hogy legyőzhetetlen?
– Nem, az épphogy nem jó, mert amikor ráébred, hogy nem így van, jön a hatalmas krízis. A fejlődés alapja, hogy kételkedj. Persze az jó, ha elhiszi, hogy legalább olyan jó, mint az ellenfele, ha bízik magában, de a vívás épp az a sportág, ahol nem feltétlenül a jobbik győz. A fiatal vívóim mindig azt mondják, éppen ez benne az izgalmas, amellett, hogy ez a sportág nehézsége is. A másik megállapítással csak részben értek egyet: valóban ott szemben „csak” egy sisakos ember áll, ám én azért vezetem afelé is a versenyzőket, hogy igenis nézzék meg, ki az ott szemben. Figyeljék meg, hogyan mozog, mit látnak a szemében, izgul-e, hiszen sok-sok olyan tényező van, amelyből leszűrhetik: téged le tudlak győzni. A vívás valahol arról is szól, képes vagyok-e manipulálni az ellenfelet.

– A vívók közül járnak önhöz a legtöbben?
– Négy szövetséggel dolgozom jelenleg együtt – az úszókkal kezdtem, majd jöttek a vívók, és igen, ők vannak a legtöbben.

– Követi a versenyeiket is?
– Hogyne! Anélkül, hogy ne néznék meg valakit edzésen, versenyen, nem is tudnék jól dolgozni vele. Ez nyilván más, mint a rendes konzultációs műfaj, hiszen a hétköznapi embereket nem kísérem haza, hogy megnézzem, mit csinálnak otthon.

– Hogyan került kapcsolatba a sporttal?
– Véletlenül. Az úszók kerestek meg először, aztán egy napon az akkori férfi kardcsapat besétált a rendelőmbe.

Fotó: Földi Imre

– Hogy együtt dolgozik Szilágyi Áronnal, nem titok. A kétszeres olimpiai bajnok a hazai világbajnokságon hamar búcsúzott az egyéni küzdelmektől, majd úgy fogalmazott, hogy pályafutása legnagyobb kudarca volt a budapesti vébé egyéni versenye. Ez önnek is kudarc?
– Persze hogy minden egyes sportoló kudarcát rossz nekem is megélni, már azt rossz látni, hogy valaki boldogtalan. Nem jó krízisben látni valakit, ugyanakkor jó tudni, hogy csak dolgozni kell, és ezt a rosszat felváltja a jó. A sportolókkal azért is jó dolgozni, mert egy versenyző mégiscsak addig megy, amíg el nem éri, amit célként maga elé tűzött. Én alapvetően krízisterapeuta vagyok, tudom, csak ki kell várni a mélypontot, amikor mindenki azt ismételgeti, hogy mit hibázott. Az aktív krízis időszaka tizenkét hét – kivárjuk türelemmel, majd szépen lassan haladunk tovább.

– Sokan úgy vélik, az élsport kegyetlen, a versenyhelyzetek meggyötrik egy gyerek,
egy fiatal, de még egy felnőtt lelkét is. Hogyan lehet ezt összhangba hozni a mentális jóléttel?
– Nálam kötelező sportolni – nem csak a sportolóknak, minden páciensemnek ezt mondom, és nem támasztok magas követelményeket, csak mondjuk legalább naponta sétáljon körbe egy háztömböt. Nincs mentális egészség mozgás nélkül, elképzelhetetlen!

– De nyilván más a napi mozgás és más az élsport.
– Ezzel nem tudok vitatkozni. A helyes arányokat kell megtalálni.

– Ha az előbb a kudarcot említettük, úgy igazságos, ha a sikerről is beszélünk: olyankor azt érzi a sportpszichológus, hogy igen, én is hozzátettem ehhez?
– Naná! A nárcizmus működik mindenkiben, álságos lenne ezt letagadni. De egy pszichológusnak nem feltétlenül az a siker, ha a páciense olimpiai bajnok lesz. Sokkal inkább az, ahogyan megéli az egészet – nekem az a siker, ha ő ebben a helyzetben jól érzi magát. Nagyon leegyszerűsítve: a munkám lényege, hogy élvezze azt, amit csinál. Ezt kell megtanítanom neki, erre az útra kell rávezetnem.

– Mert ez is tanítható?
– Igen. És ha nem élvezed, hagyd ott. Rögtön.

– Sok munkával elérhető, hogy egy sportoló ne izguljon túl egy versenyt?
– Abszolút.

– Önnél van a bölcsek köve?
– Amikor valaki először jön hozzám, mindig azt mondom, egy év múlva majd megbeszéljük ezt, merthogy nincs recept.

Fotó: Földi Imre

– Vagyis ne is csengessen be senki önhöz azzal, hogy egy hét múlva fontos versenyem lesz, mit tegyek, hogy ne görcsöljek túlságosan rá?
– Vannak általános érvényű szabályok, például hogy tanulj meg relaxálni, tanulj meg kikapcsolni. Mindenkinek elmondom: pihenés nélkül nincs teljesítmény, és a pihenés nem az alvást jelenti. A „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” felállásban ez esetben a szórakozásra gondolok. Nyomás megnézni más sportágak versenyeit, moziba, könyvtárba, bárhová, mert muszáj! Mert különben egy nagy vákuum lesz az élet.

– Mit tesz olyankor, amikor egy adott sportág két riválisa is önt választja?
– A kardversenyeken sokszor vagyok bajban, kinek is szurkoljak – ilyenkor leginkább hátat fordítok a pástnak. De én nem azt nézem, ki kinek a vetélytársa. Amikor a sportoló ott ül a rendelőben a fotelben, nem az ellenféllel foglalkozunk. Nem róla beszélünk, az a feladatom, hogy a velem szemben lévő embert felépítsem. Ha viszont már a két ember problémája kerül a középpontba, akkor nem vállalom a feladatot. Volt ilyen a praxisomban: annyira személyessé vált a probléma, annyira az a két ember határozta meg a sportágat itthon, hogy nem tudtam elvállalni őket.

– Azt mondta, tudni kell kikapcsolni. Egy sportpszichológus hogyan teszi ezt meg: színházba vagy versenyre megy?
– Versenyre, például világbajnokságra járni nagyon szeretek.

– De az a munkája része.
– Ez igaz. A színház, a mozi, a barátok életem velejárói, de ha jön egy világbajnokság, nem kérdés, hogy ott vagyok a sportolókkal. Muszáj őket látnom a versenyeken. És hatalmas élmény velük külföldre is utazni. Olyankor a lelátón ülök készenlétben.

– És a pulzusa az egekben.
– Ezt nem is tagadom.

– Érezhetően nagyon kötődik a sportolókhoz. Van egy határ, amelyen nem lép túl, amely már nem segíti a közös munkát?
– Az egyetemen azt tanuljuk: nem kötődünk senkihez. A páciensek számomra futó kalandok, „munkaeszközök”, hiszen óránként jön hozzám valaki. De szerintem ezt a szakmát az csinálja jól, aki igazán benne van – igen, esténként le kell tudni zárni a napot, otthon nem azon gondolkozom, vajon mit csinál egy-egy páciensem otthon, de a sportolók esetében a pszichológus szerepe kicsit mégis más, nem olyan távolságtartó, mint amúgy. Tényleg kötődünk egymáshoz, egy-egy vívóversenyen van, hogy meg is kérdezik: Viki, kinek drukkolsz? Erre csak egyetlen válasz létezik: mindenkinek. Mert ez az igazság.

2019.12.11 23:19:30

Egyéb egyéni L. P. I.

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

2019.12.11 14:14:03

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A sikeres emberek imázsát az ápolt kezek és a sima borotvált bőr jellemzi. (x)

2019.12.09 22:38:18

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. A kollektív bűnösség elve mindig visszatetsző.

2019.12.06 21:13:49

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Jött a hihetetlen sorstragédia: az idős sportember az óceánt átszelő repülőúton elkezdett félrebeszélni, kiderült, hogy agyvérzést kapott.

2019.12.04 10:12:01

Egyéb egyéni TÓTH ANITA

„Hogy kimondják-e vagy sem, nem változtat azon, hogy esélyesként megyek az olimpiára.”