Vasas: így segített a „piros-kék Jézuska” a rászoruló családoknak

Vágólapra másolva!
2017.12.12. 11:40
Nagy volt az izgalom hétfő délután a főváros III. kerületi Családok Átmeneti Otthonában, ahová a Vasas SC sportolói azzal a céllal érkeztek, hogy a rászoruló családok gyermekeit megajándékozzák.

Az angyalföldi klub november végén indított jótékonysági akciót, amely során különböző létesítményeiben játékokat, könyveket, gyermekruhákat és praktikus használati tárgyakat gyűjtöttek és dobozoltak be.

„Az edzőmmel, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal közösen gyűjtöttünk és csomagoltunk mesekönyveket. Az sem volt kérdés, hogy az ajándékok kiosztásában is részt veszek, nagyon szeretek gyerekek között lenni, és segíteni” – mondta a világbajnok kajakos, Takács Tamara.

Így segített a Vasas
Így segített a Vasas

„Nagyon szeretek adni és másokat megajándékozni. Különösen jó érzés rászoruló családoknak segíteni” – tette hozzá az Eb-bronzérmes ökölvívó, Harcsa Zoltán, miközben fáradhatatlanul és a kicsikhez intézett kedves szavakkal osztotta a több mint 150 doboz rá eső részét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik