Mámor – Thury Gábor jegyzete

Vágólapra másolva!
2017.04.23. 00:59

Amikor ezen a hasábon a torna került szóba, leginkább olimpiai bajnokunkkal, Berki Krisztiánnal foglalkoztunk. Noha a londoni olimpián lólengésben aranyérmes tornászunk remekelt a kolozsvári Európa-bajnokságon, egy baki miatt nem az ő nyakába akasztották a legfényesebb érmet – pedig a sportágban elképesztő fölénnyel, két tized ponttal teljesített jobban, mint az újdonsült bajnok.

Most is egy ezüstérmesről lesz szó, de nem Berkiről, hanem Kovács Zsófiáról. A Dunaferr SE tornásza már a riói olimpián is részt vett, ráadásul a mostani Európa-bajnokság csütörtöki selejtezőjéből a második helyen került be a 24-es egyéni összetett fináléba, ám még a szövetségi kapitány, Draskóczy Zoltán sem gondolt az éremszerzésre. A magyar sportot figyelemmel kísérő szurkolók számára pláne meglepetés ez az érem. Jómagam szombat reggel rögtön a 15. oldalon nyitottam ki a Nemzeti Sportot, és ugyanazt éreztem, mint évtizedek során nemegyszer, amikor egy-egy sportolónk váratlanul kiugró eredményt ért el valamelyik világversenyen.

A jelenlegi siker értékét növeli, hogy egyéni összetettben csak Ónodi Henrietta tudott a dobogóra állni (1990), de „csupán” a harmadik fokára. És ha a bájos 17 éves tornász teljesítményét az erősebb nem hasonló kategóriában elért eredményeivel vetjük össze, hozzá hasonlóan csak Supola Zoltán teljesített az 1992-es kontinensbajnokságon, míg Guczoghy György 1983-ban és 1987-ben Ónodihoz hasonlóan harmadik helyezést ért el – kétszer is. Aztán égen-földön senki, pedig tornasportunk bővelkedett a klasszisokban.

Ám az egyéni összetett a legkomplexebb tudást igényli a versenyzők részéről, szerről szerre haladva a maximumot kell kihozniuk magukból. A szerspecialisták világában ők az all-round tornászok, nem véletlenül nyilatkozta az érem felett érzett örömében a szövetség elnöke, a kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán, hogy aki összetettben sikeres, a legjobbak között említendő. Nos, az Eb-n ebbe a szűk elitbe került be Kovács Zsófia, és ha azt vesszük, hogy Dévai Boglárka ugrásban bronzérmes lett, akkor kijelenthető, a magyar tornasportot a kontinens krémjében már nem csupán Berki Krisztián képviseli.

Vagy hogy Kálmán Imre Marica grófnő operettjéből egy dal (Szép város Kolozsvár...) elejét idézzem: „Ez nem vicc, ez mámor…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik