Lovassport: Lázár Vilmos lemaradt a windsori dobogóról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.12. 20:08
Bár Lázár Vilmos két szám után még több mint négypontos előnnyel az élen állt a kettesek mezőnyében, annyira elrontotta a vasárnapi akadályhajtást, hogy a dobogóról is lecsúszott a Windsorban rendezett nemzetközi fogathajtóversenyen.

A hétszeres világbajnok Lázár hét verőhibával, azaz 21 hibaponttal fejezte be a zárószámot, így összetettben visszacsúszott a negyedik helyre. A győzelemhez, amelyet végül az ír Barry Capstick szerzett meg, legfeljebb egyet ronthatott volna, de a második helyhez öt, a harmadikhoz pedig hat verőhiba is belefért volna Lázárnak.

A Magyar Lovasszövetség elnökeként is dolgozó Lázár Vilmos ezúttal a négyesben világbajnok és ezen a versenyen is győztes ausztrál Boyd Exell magyar tulajdonú lovaival indult.

„A bemelegítésnél még úgy tűnt, minden rendben van, de a versenypályán az a ló, amelyikkel már előző nap is kissé elégedetlen voltam, kibabrált velem, mert kezelhetetlennek bizonyult" – mondta Lázár Vilmos az MTI-nek.

Hozzátette, jövő hónapban ismét kiutazik Angliába újabb két lovat tesztelni, s ha ezek után érdemesnek látja, akkor még egy versenyen elindul velük, hogy megalapozottan tudjon dönteni arról, hogy saját, lipicai fogatával, vagy az ausztrál hajtó által is évek óta használt, a veresegyházi Vincze Tamás tulajdonában lévő lovakkal indul augusztusban a kettesfogathajtó-világbajnokságon a szlovákiai Tapolcsányban.

Windsorban a négyesek között Boyd Exell nyert a holland Ysbrand Chardon előtt. Előbbi a díjhajtás mellett, a vasárnapi akadályhajtásban is a legjobbnak bizonyult, míg szombaton a maratonhajtásban a második eredményt érte el, így összetettbeli sikeréhez kétség sem férhetett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik