Lovas vk: holland győzelem, Dobrovitz József második

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.04. 22:45
null
Dobrovitz József Stockholm után Budapesten is 2. lett (Fotó: Földi D. Attila)
A holland Koos de Ronde nyerte vasárnap a Papp László Sportarénában rendezett lovas világkupa négyesfogathajtó versenyét, amelyen legjobb magyarként Dobrovitz József második lett.

A csapatban négyszeres világbajnok hajtó a szombati rangsoroló viadalon, majd a vk első körében és végül a legjobb hármat felvonultató összevetésben is a leggyorsabbnak bizonyult a Fintha Gábor által tervezett pályán, amely a szakág maraton- és akadályhajtó elemeit ötvözi.

Amíg szombaton a hat versenyző 12 próbálkozásából mindössze két verőhiba nélküli menetet láthatott a közönség, addig vasárnap már az első körben öten is hibátlanul zártak, így szinte kizárólag a gyorsaság döntött. Ebben a fedeles vk-sorozatot 2013-ban megnyerő De Ronde kiemelkedett, több mint hat másodperces előnyt szerzett.

Mögötte viszont nagyon szoros volt a küzdelem, ugyanis a 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz József mindössze 38 századdal bizonyult gyorsabbnak a belga Edouard Simonet fogatánál. Az összevetésről alig több mint három másodperccel maradt le a magyar hajtó fia, ifj. Dobrovitz József. Ötödikként a német Rainer Duen zárt, míg a hatodik a szabadkártyával induló Juhász Miklós lett.

Az összevetésben az újonc belga hajtó három verőhibával zárt, így 15 másodperces időbüntetést kapott. Dobrovitz így kockáztathatott, elképesztő tempóban cikázott az akadályok között, ráadásul hibátlanul tette mindezt, így De Rondénak hasonló menetre volt szüksége a győzelemhez. A holland hajtó aztán a nyomás alatt sem remegett meg és az egész hétvége leggyorsabb pályáját produkálva biztosan győzött a stockholmi nyitóversenyen is második Dobrovitz előtt.

A fogathajtóverseny előtt majdnem telt ház tekintette meg a bécsi Spanyol Lovasiskola Monarchia keringő című, két felvonásból álló előadását. A fennállása 450. évfordulóját tavaly ünneplő intézmény része a szellemi kulturális világörökségnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik