Lósport: betilthatják a „barbár” ostort Magyarországon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.30. 13:15
A versenyszervező Kincsem Nemzeti Kft. javaslatára a lóversenyzést felügyelő bizottság kísérleti jelleggel hozzájárult az ostorhasználat teljes betiltásához Magyarországon a galopp és az ügető szakágban egyaránt.

A Kincsem Nemzeti Kft. csütörtöki közleménye szerint ezzel a döntéssel teljesült az október elsejével felálló új vezetőség egyik legfőbb célkitűzése, a sportág alapját jelentő versenylovak mentális és fizikális egészségének a megőrzése, egy olyan „barbár”, szakmailag indokolatlan és a mai kor állatvédelmi elvárásaival teljességgel ellentétes támogató eszköz, mint az ostor megvonásával.

A hazai versenyszervező – amint jelzi – ezzel a lépéssel az élére állt a kontinensen az egyre jobban felerősödő ostorellenes mozgalomnak. „E lépéssel utat mutat a nálunk lényegesen nagyobb lóversenykultúrával rendelkező országoknak, ahol évek óta az egyre komolyabb szigorítások ellenére sem képesek minden fél számára megnyugtatóan kezelni a problémát” – áll a közleményben.

A változtatással megvalósul a minden más sportágban is elvárható esélyegyenlőség, hiszen korábban ádáz vitákra adott okot, amikor valaki szabálytalan ostorhasználattal megnyert egy futamot, egy olyan előtt, aki a szabályokat betartva versenyzett.

„Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy az ostorhasználat betiltása mérföldkő a magyar lóversenyzés életében” – jelentette ki Pécsi István, a Kincsem Nemzeti Kft. frissen kinevezett ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: mostantól olyan emberek tömegeit állíthatják az ügy mellé, akik korábban éppen az idejétmúlt és értelmetlen ostorhasználat miatt fordultak el a sportágtól. A lovak, különösen az angol telivérek hamarosan sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak lesznek, ami jótékony hatással lesz a teljesítményükre. Ha a kísérlet beválik, 2015-ben már a teljes szezon „ostormentes” lesz.

A galoppon november 1-től, míg az ügetőn november 8-tól kezdődik a kísérleti időszak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik