Létesítmény: két helyszínen újabb budapesti fejlesztések

Vágólapra másolva!
2018.10.17. 20:34
Szerdán két helyszínen, Pesterzsébeten és a XVIII. kerületben (Pestszentlőrinc-Pestszentimre) megújult sportlétesítményeket adtak át a Budapesti Pályaépítési Program keretében.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint az ESMTK utánpótlásközpontjában egy élőfüves edzőpályát adtak át Szabados Ákos polgármester jelenlétében. Az eseményen elhangzott, hogy a jövőben további fejlesztések is várhatók a sporttelepen.

A XVIII. kerületben található Vilmos Endre Sportcentrum egy élő- és egy műfüves, világítással is ellátott pályával, valamint egy kétszintes öltözőépülettel gazdagodott. Az ünnepségen – amelyen ott volt Ughy Attila, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere is – arról is beszámoltak, hogy a jövőben többek között egy 400 méteres futókört, 20x40 méteres, multifunkcionális, rekortán borítású, kosárlabdapalánkkal is ellátott pályát, valamint lakossági fitneszparkot terveznek a sportcentrumba, továbbá megújul a kosárlabdacsarnok is.

 

A Budapesti Pályafejlesztési Program két célterületet foglal magában. Egyrészt a meglévő régi, elhanyagolt és elhasználódott pályák és a nem megfelelő öltözőállomány felújítása történik meg, másrészt az indokolt mértékben új, nagyméretű futballpályák létesülnek. Míg korábban az MLSZ Országos Pályaépítési Programja keretében országosan mintegy 400 kisméretű pálya épült, addig a most indult Budapesti Pályafejlesztési Program (Budapest-program) a tervek szerint több mint 30 új, nagyméretű futballpálya létrehozását célozza meg, miközben a használatban lévő százegynéhány pálya korszerűsítésére is sor kerül. A pályák környezetének rendezése is része a programnak, mintegy 3400 négyzetméter öltöző terület újul meg, és 8400 négyzetméternyi új öltözőt adnak át.

A Budapest-programot 90 százalékban állami forrás, 10 százalékban pedig a pályák tulajdonosától (jellemzően önkormányzatok) származó önrész finanszírozza.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik