Légfegyveres Eb: Gáspár Laita junior puskában aranyérmes

Vágólapra másolva!
2015.03.04. 19:43
A futócéllövő Major Veronika után a puskás Gáspár Laita is aranyérmet nyert a juniorok között az Arnhemben zajló 10 méteres sportlövő Európa-bajnokság első, szerdai napján.

A mindössze 14 éves magyar tehetség a viadal honlapja szerint a 40 lövéses alapversenyt 413,7 körrel zárta, ami a hatodik, azaz döntős helyet jelentette számára a 67 fős mezőnyben.

A fináléban – melyben tiszta lappal kezdett a nyolc lövő – Gáspár egészen kiválóan célzott, az alapversenyt megnyerő brit Seonaid McIntoshsal végig nagy csatában volt a győzelemért. A két sportlövő mögül folyamatosan estek ki a vetélytársak, az utolsó két lövésre pedig csak ketten maradtak, majd a 19. és a 20. sorozat után mindketten 207 körrel zártak. Így következhetett a mindent eldöntő szétlövés, melyben a magyar versenyző 10.3, míg riválisa csak 9.4 kört ért el, ez Gáspár aranyérmét jelentette.

A szám másik két magyar indulója közül Toma Dorina (412 kör) 12., Hanák Gabriella (409) pedig 31. lett, a hármójuk alkotta csapat pedig negyedik helyen zárt.

Gáspár Laita a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte a hollandiai kontinensviadalon, mivel korábban Major Veronika megnyerte a junior női futócéllövők 40 vegyes számát, míg a felnőtteknél a Boros László, Sike József, Tasi Tamás összeállítású csapat harmadik lett a férfi futócél 30+30-as számában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik