HIRDETÉS
HIRDETÉS
MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2018.08.28 23:53 Frissítve: 2018.08.28 23:53

Kutyaugatás – Malonyai Péter publicisztikája

HIRDETÉS

 

Ötven esztendeje, hogy tehetség híján kikoptam az úszásból, Vili bácsi szelíden, de ellentmondást nem tűrően kiparancsolt a medencéből. Nem lázadoztam, az úszás mérhető sport, csak azért keseredtem el, mert nem vetkőzhettem, öltözhettem, lyukfocizhattam (sportuszodai találmány), ökörködhettem a többiekkel. Igen, a társaság hiányzott.

Ezért aztán kiebrudalás ide vagy oda, megjelentem reggelente a Szigeten, ám hiába az amatőr szorgalom, a közönségnek szánt pályákon akkora volt a zsúfoltság, hogy esélyem sem volt az úszásra. Szenvedtem néhány hétig, majd eldöntöttem, csatlakozom ahhoz a néhány őrülthöz, akik letudnak egy-egy szigetkört mielőtt elkezdődik a hivatalos napjuk.

Tizenhat esztendős voltam, azóta vallhatom magam futónak.

Megkaptam persze, a „Ki kerget?” típusú olcsó szellemeskedés köré épülő beszólásokat, de semmi válasz, büszke voltam magamra, azt hittem, az úttörők közé tartozom.

Ami a magyar viszonyokat illeti, úgy lehetett, hiszen nálunk 1969 szeptemberében jelent meg az első cikk a témában. Kocogás címszó alatt – a kifejezést manapság minden valamirevaló futó kikéri magának. Akkor viszont talán még nem is ismerték. A Magyarország című lap emlékezett meg arról, hogy a „kocogómozgalmat” egy houstoni ügyvéd, bizonyos Seymour Lieberman kezdeményezte 1953-ban. Érdemes idézni, már csak azért is, mert napjaink kampányszövegei sem mások: „A negyvenötödik születésnapomat ünnepeltük. Vidám arcok vettek körül, és én kutyául éreztem magam. Kövér, szuszogós öregember voltam. A derekamban tüzes szögek, a torkomban meleg vízbe mártott vatta. Olvastam az újságot, a halálozási rovat napról napra tele volt ismerősökkel. Korombéliekkel. Szívroham, szélütés: láttam a jövőt. Három hónapig gondolkoztam, mit lehetne itt tenni. Aztán rájöttem, hogy a futás segíthet. Öt teljes éven át mindenki őrültnek tartott. Ezer és ezer kutya ugatott rám dühödten, de ma... Nézzék, van egy remek lovaglónadrágom, huszonöt éves koromban csináltattam. Ma is olyan, mintha rám öntötték volna.”

Az Egyesült Államokban akkoriban már tíz-tizenkét millió felnőtt futott rendszeresen. Long Beach tizennégy parkjában harmincnégy különböző méretű és nehézségi fokú erdei pályát létesítettek, Svájc ösvényein nagy ismeretterjesztő táblák hívták fel a figyelmet a helyes légzés és célszerű lábmunka fontosságára.

Az íráshoz fűzött orvosi véleményt is érdemes idézni, félek, ma is van aktualitása: „Miben maradtunk el? Biológiai kultúrában. Az alapoknál van a hiba. Egyéni és közösségi népegészségügyi érdek, hogy a modern társadalom az egészséges, fejlett testkultúrájú, rendszeres testedzést végzők társadalma legyen. A mi társadalmunk pedig egyelőre inkább a szurkolók társadalma.”

Miközben a hétköznapok nem voltak éppen futóbarátok. A szigeti Sportuszodában például a vezetőség kitalálta, hogy nem lehet kimenni futni az uszodából, mert a lelkes ifjak és idősek behordják a sarat a sétányokról. Külön engedélyhez kötötték a jövés-menést, ez volt a rend, szerencsére csak néhány hétig. Történt ugyanis, hogy két egyetemistát megállított a kapuőr, s a rendelkezésre hivatkozva kérte tőlük a kifutási engedélyt. A két fiatalember szelíden félretolta az öreget, kimászott(!) a kapun, miközben felvilágosította a szigorú őrt: ők nem a híres Queen Elizabeth tengerjáró, az uszoda nem kikötő, így felesleges az adminisztráció.

Ezzel együtt a futókampány beindult, egymást követték a kocogófesztiválnak nevezett ünnepségek – megnyitóval, zárszóval, beszédekkel. Az első ilyen eseményt a Magyar Rádió szervezte a Normafánál, máig felejthetetlen élmény. Versenyt hirdettek, külön kategóriában futottak a gyerekek, a felnőttek, a nők, a férfiak – korosztályonként. A díjak mint díjak, tehát ingyen megszerezhető tárgyak, értékesek voltak. Labdák, mezek, trikók, kempingcikkek, tollaslabda-felszerelés és így tovább. A nagy „tét” tette-e vagy a lelkesedés, ki tudja, de a rajt után ádáz verseny kezdődött. Mindenki könyökölt, ütött, járt a karja, mint a motolla, rengetegen csaltak, le-levágtak egy-egy kanyart a kijelölt pályából, árkon-bokron keresztül csörtettek a cél, közelebbről az ajándékok felé. A káosz leírhatatlan.

Jellemző volt egy MAFC-futó esete is: „Eltérítettek – bosszankodott az eseményről lelkesen (két tudósító!) beszámoló Népsport hasábjain. – Valaki elvitte a jelzéseket. No mindegy – rázta meg a fejét, amelyről izzadságcseppek hullanak. – Jó lazítás volt.”

Ahány fórum, annyi lelkesítő cikk – a tömegsport nevében. Amely akkoriban még gyerekcipőben járt, statisztikai átlagban sem tömeg, sem sport. A népszerűsítésben a Népszabadság vitte a prímet, különös érveléssel: „Több közismert embert, közéleti személyiséget kellene megnyerni az ügynek, s akkor a kocogómozgalom rohamosabban terebélyesednék, mint egykoron a Normafa. Mert ahol nagy emberek, neves közéleti személyiségek vannak jelen, ott mindig minden sikerül. A kormány ülésein például a miniszterek személyesen szoktak megjelenni, s ennek meg is van az eredménye, mert a magam részéről nem emlékszem egyetlen esetre sem, amikor a nyilvánosságra hozott közleményben az állt volna, hogy a Minisztertanács ülése kudarcba fulladt. Vagy: részvételenség miatt elmaradt.”

Ez volt a hőskor, hősei között Istenben megboldogult kollégánkkal, Peterdi Pállal és a tájfutás örökös klasszisával, Monspart Saroltával. Ők voltak olyan „neves” személyiségek, amilyeneket hiányolt a pártlap, volt is tekintélyük az amatőr futók előtt. Saci (nem áll rá a kezem a hivatalos Saroltára) első nem skandináv világbajnokaként a tájfutásnak, az első nőként, aki három órán belül futotta a maratoni távot, amíg indultam különféle versenyeken, rendre ott állt a célnál, s valamennyi futóhoz volt egy-két biztató szava. Peterdi szerkesztő urat pedig túlélte, túléli az örökzöld szlogen: „A láb mindig kéznél van.”

Oldalakon át tudnék mesélni a kezdetekről, de a lényeg: ma már az amatőrök is profik (hozzátéve, hogy nálam nem „hétköznapi”, aki fut). Kezdve azzal, hogy annak idején csak fel kellett iratkozni a versenyek rajtjánál, ma viszont nevezési díjat rónak le a vállalkozók, s folytatva ott, hogy hatalmas üzlet lett napjainkra az egykori „kocogómozgalom”. Az idézőjel nem véletlen, mert aki csak „kocog”, kiiratkozik a felhajtásból. Ha másért nem, hát azért, mert szintidők rostálják meg a jelentkezőket. Ha valakinek csupán az a célja, hogy lefussa például a maratoni távot, „mindössze” az a vágya, hogy teljesítse a 42 195 métert, nem elegendő, hogy felkészül rá. Ha nem képes rá, hogy 5 óra 30 perc alatt célba érjen, le kell mondania róla. Mert ott a tömeget záró busz, és seperc alatt felparancsolják rá (megalázó kaland).

Biztosan így korszerű, ami engem illet, nem tudom elfogadni, de hát én nem vagyok marketingszempont. Fogyasztó persze igen, rendre megveszem, amiről azt gondolom, segíti mindennapi mániámat, ám akármennyire is úgy érzem, minden rendben van a felszerelésemmel, megül bennem a lelkiismeret-furdalás. Hogy mire gondolok, tessék megnézni a csupasport.hu internetes oldalunkat. A lehetőségek tárháza végtelen – legyen elég ennyi.

Hatalmas üzlet lett az egykori kocogómozgalom. Úgy kezdődött, hogy egyrészt a láb tényleg kéznél van, másrészt az edzéshez elegendő egy-egy tornacipő, trikó, gatya; mára beégett az emberekbe, hogy nem mindegy, milyen cipő, milyen trikó, milyen gatya, a „milyen” kérdőszóhoz pedig márkákat társítanak – és persze ilyen meg olyan kütyüket.

Hogy stílszerű legyek, elszaladt (azaz bocsánat: futott) a világ mellettem, de sebaj. A futás szintidő és más úri huncutságok híján is éppen olyan jólesik, mint a kezdet kezdetén (endorfinok), azaz, ahogy mondogatom, én már nem futok, leginkább haladok.

Tudják, mint a karaván.

A kutyák pedig már nem ugatnak.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.21 23:38:47

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. A siker pedig – legyen az gól, kosár vagy egyszerűen csak egy könnyen teljesített hegyi túra – még fogékonyabbá tesz a más diadalának históriája iránt, mintát, tapasztalatot jelent, világszemléletet alakít.

2018.09.20 21:58:27

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2018.09.20 19:05:01

Egyéb egyéni Malonyai Péter

Nem lehet tőle elbúcsúzni, mert akit közel engedett magához, annak úgyis gyakran eszébe jut majd – Malonyai Péter nekrológja.

2018.09.20 10:10:19

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2018.09.19 13:13:19

Egyéb egyéni KOHÁN GERGELY

A hátralévő időben a finomhangolás a feladat – még 31 nap a budapesti világbajnokságig. (x)

HIRDETÉS
HIRDETÉS