Kick-box: rekordszámú nevezés a budapesti világkupára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.18. 12:03
A hétvégén Budapesten sorra kerülő kick-box világkupára a szervezők várakozásának megfelelően rekordszámú, 2700 nevezés érkezett.

A tavalyi versenyen 2200 jelentkezést regisztráltak, az akkori csúcs most ötszázzal dőlt meg. A világkupán 38 ország 250 klubjának képviseletében vesznek részt sportolók.

A Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke, Juhász Gábor az MTI-nek elmondta: „Szerencsére a világkupa szervezésének finisében felvetődő akadályokat is sikeresen vettük.” Hozzátette, hogy a korábbinál lényegesen nagyobb versenyzői létszám mellett a résztvevőkkel érkező edzők, hozzátartozók elszállásolása is tartogatott számukra kihívásokat, amelyek megoldásában a budapesti szállodák „rugalmasságára” is szükségük volt.

Juhász Gábor azt is elárulta, hogy néhány esetben az érkező sportolók vízumkérelmének elbírálása kapott prioritást, a segítségért az érintett nagykövetségeknek tartoznak köszönettel.

A világkupán hat szabályrendszerben zajlanak a küzdelmek. A megnövekedett létszám miatt az idén már két helyszínen bonyolítják le az eseményt: a tatamis szabályrendszerek versenyszámait 9 órától a MOM Sportközpontban, míg a ringben zajló küzdelmeket 10 órától a Kongresszusi Központban rendezik meg szombaton és vasárnap.

A szervezők részben főpróbaként tekintenek világkupára, mivel az idén novemberben Budapesten rendezik három szabályrendszer – point-fighting, kick-light, full-contact – világbajnokságát is.

A világkupa május 20-i döntőiről kétórás közvetítést ad az M4 Sport.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik