Két világsztár a III. Magyar Snooker Gálán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.03. 10:50
null
A Gála plakátja (balra Shaun Murphy, jobbra Jimmy White)
2018. május 19-én ismét világszínvonalú bemutatóval folytatódik a Magyar Snooker Gála. A világ snookersportjának legjobbjait felvonultató rendezvényre Jimmy White és Shaun Murphy személyében ezúttal is két fenomént sikerült a szervezőknek Budapestre invitálni, akik – az első két, telt házas gálához hasonlóan – garantáltan fantasztikus ünnepet varázsolnak majd a hazai rajongóknak a helyszínen és a Sport Tv nézőinek egyaránt.

A londoni születésű Jimmy White a snooker egyik ikonikus figurája, a 80-as és 90-es évek közönségkedvence, aki 50 éves kora felett is töretlen népszerűségnek örvend. Rendkívül könnyed és látványos támadójátéka mellett bohém életvitele tette igazán népszerűvé, valamint az is, hogy a sors fintoraként hat világbajnoki döntője közül egyet sem tudott megnyerni. A mai napig tagja a profi mezőnynek, és mindmáig a világ egyik legkeresettebb snookerese, egyben a snookersport hivatalos nagykövete.

A szintén angol Shaun Murphy szinte a semmiből jött, amikor 2005-ben, a világranglista 48. helyezettjeként óriási szenzációt keltve megnyerte a világbajnokságot, amihez azóta az Egyesült Királyság bajnokságát és a Mesterek Tornája győzelmét is begyűjtötte, vagyis a Triple Crown birtokosa. Érdekesség, hogy Shaun Murphy már a negyedik Triple Crown-bajnok, aki hazánkba látogat, és továbbra is minden versenyen a legnagyobb favoritok közé tartozik

A májusi gálán a hagyományokhoz híven ismét két show-műsort adnak a sztárok a hazai rajongóknak. A délutáni és az esti előadáson a profik természetesen egymással is megmérkőznek, de az eseményt a legjobb magyar snookeresek részvétele is színesíti. A korábbi gálákról már ismerős közönségkedvenc, a 11 éves hazai szupertehetség, Révész Bulcsú mellett ezúttal a kilencszeres magyar bajnok Kojsza Zoltán lép asztalhoz, aki nemcsak bajnoki címek tekintetében csúcstartó, de övé a nemzetközi versenyen valaha lökött legmagasabb magyar break is 127 ponttal.

A White–Murphy mérkőzést megelőzően a két világklasszis különböző „párbajnemekben” áll asztalhoz a magyar kihívókkal: ismét lesz Scotch Doubles páros frame váltott lökésekkel, és Colour Clearence, vagyis a színes golyók minél gyorsabb eltüntetése a zsebekben. Ezek mellett újdonságként debütál egy Shoot Out mini-verseny, amikor az óra ellen, adott időre játszanak majd a játékosok, jelentősen felgyorsítva a normál játéktempót.

A Snooker Gála szervezőinek egyik célja a hazai snookersport fellendítése is, így ezúttal a nemrég beindult játékvezető-képző műhely azóta világversenyeket is megjárt tagjai, Almási Gergő és Palásti Péter húznak fehér kesztyűt, hogy a legmagasabb szinten is belekóstolhassanak a játékvezetésbe, és a telt házas aréna hangulatába.

Jegyvásárlás és további információk:www.snookergala.hu/

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik