Katonai öttusa-vb: kedden rajtol a budapesti torna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.19. 17:51
Jövő kedden kezdődik és szombatig tart a 46. katonai öttusa-világbajnokság Magyarországon, amelynek a Budapesti Honvéd SE pályája ad otthont.

A szervezők szerdai közleménye szerint kedden a női, szerdán a férfi verseny selejtezőjére kerül sor, csütörtökön a női, pénteken a férfi döntőt, szombaton a vegyes váltók küzdelmeit rendezik a Dózsa György úti sporttelepen.

A katonai öttusa szabályai szinte teljesen megegyeznek a civilével, viszont ezen a versenyen csak aktív katonák indulhatnak el. A versenyzők úszással kezdenek, ezt követi a vívás, a lovaglás és végül a futással kombinált lövészet.

Eleki Zoltán ezredes hétfőn elmondta, hogy 19 országból várnak indulókat az eseményre, ami azt jelenti, hogy négy nemzettel több képviselteti magát, mint a tavalyi, lengyelországi világbajnokságon.

A Nemzetközi Katonai Sport Világszervezet 2004-ben ugyancsak öttusában, 2017-ben mezei futásban rendezett vb-t Magyarországon, idén augusztusban az ejtőernyősök világbajnokságára került sor Szolnokon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik