Karate: három magyar bronz az olimpiai kvalifikációs versenyen

Vágólapra másolva!
2018.10.14. 13:37
Tadissi Martial, Hárspataki Gábor és Molnár Dániel is a harmadik helyen végzett a Karate1 Premier League olimpiai kvalifikációs versenysorozat tokiói állomásán.

A hazai szövetség vasárnapi tájékoztatása kiemeli, hogy a három versenyző a sportág 2020-as ötkarikás debütálásának helyszínén, a 70 ország 664 sportolóját felvonultató japán viadalon szerzett bronzérmet. Eredményük egyben komoly reményekre jogosít a novemberi világbajnokság előtt.

A 67 kilogrammos Tadissi Martial három fölényes győzelemmel jutott az elődöntőbe, ott viszont már nem boldogult japán ellenfelével. A harmadik helyért az UTE vb-ezüstérmese 3:0-ra verte a brazil Figueirát.

Hárspataki Gábor immár a második érmét gyűjtötte be a nyáron rajtolt olimpiai pontszerző sorozatban, mivel szeptemberben Chilében is bronzérmet akasztottak a nyakába. A 75 kg idei Eb-ezüstérmese a selejtezők során csak a hazai pályán tatamira lépő Moritól kapott ki, a bronzmeccsen pedig fordulatos mérkőzésen 4:3-ra verte az ukrán Horunát.

Molnár Dániel, az UTE nehézsúlyúja kézsérülését követően Tokióban tért vissza. A +84 kilós sportoló négy diadallal került a legjobb négy közé, ahol szoros mérkőzésen vereséget szenvedett a japán Kagavától. A bronzéremért az azeri Gurbanli volt az ellenfele, akit 1:0-ra vert meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik