Junior cselgáncs Eb: három magyar érem a nyitó napon

Vágólapra másolva!
2016.11.11. 18:36
Két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar sportolók a Tel-Avivban zajló U23-as cselgáncs Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.

Az izraeli városban három-három férfi és női súlycsoport küzdelmeit rendezték meg az első napon, amelyen – a nemzetközi szövetség honlapja szerint – a 60 kilogrammos Szabó Csaba és a 48 kilogrammban szereplő Pupp Réka is a döntőig menetelt. Előbbi egy ciprusi, majd német versenyző legyőzését követően az elődöntőben honfitársát, Bartha Ákost győzte le, a fináléban viszont kikapott az orosz Sahavat Gadzijevtől. Bartha végül az ötödik helyen végzett, miután elveszítette a bronzmérkőzést.

Puppnak négy meccset kellett nyernie a fináléért, és portugál, spanyol, moldovai, majd román riválisa sem tudta őt megállítani, a döntőben azonban a szerb Milica Nikolics ipponnal győzött ellene.

A nap harmadik magyar dobogós eredményét Szabó Katinka érte el, aki a nők 52 kilogrammos kategóriájában négy győzelmet aratott, és csupán az elődöntőben kapott ki jukóval a román Larisa Floriantól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik