Öttusa: itthon is bizonyítottak legjobb öttusázóink

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2018.05.09. 15:58
null
Demeter Bence (5) még nincs százszázalékos állapotban (Fotó: Koncz György)
A férfiak kapitánya szerint a magyar öttusa-válogatottban mindig benne van az éremszerzés, de összességében a női szakágvezető is elégedett a magyar versenyzők teljesítményével.

Nagyszerűen szerepelt a magyar csapat az öttusázók világkupa-sorozatának harmadik, kecskeméti állomásán. A férfiaknál az öt döntőbe jutó versenyzőnk közül Demeter Bence a harmadik, a nőknél a három magyarból Kovács Sarolta az ötödik helyen ért célba legjobb hazai sportolóként.

KEDVEZNEK A KÖZÖNSÉGNEK
A kecskeméti világkupaverseny helyszínén épülő labdarúgópálya kialakítása miatt a szervezők a területük kétharmadát elveszítették a Benkó Zoltán szabadidőközpontban. Éppen ezért a nemzetközi szövetség engedélyét kérték arra, hogy a bónuszvívást kivételesen a vívóteremben rendezhessék meg. Cserébe azt ígérte a Magyar Öttusaszövetség, hogy olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyek kedveznek a közönségnek, egyben előkészíti és kipróbálja a jövő évi budapesti világbajnokság lehetséges újításait.
„Ehhez kértük az Antenna Hungária segítségét, a céggel hosszú távú megállapodást kötöttünk – árulta el Kármán Sándor versenyigazgató. – Kecskeméten már több szolgáltatást is láthatott a közönség, ami a cégnek köszönhető. Ilyen volt például a bónuszpást mögötti hatalmas LED-fal, amelyet a világbajnokságon is használni fogunk. Ennek hála ki tudjuk vetíteni a legjobb pillanatokat, így aki majd a Kincsem park lelátójának tetején ül, az is ugyanúgy élvezheti az eseményeket."
Kármán hozzátette, olyan megoldásokat is bevethetnek a 2019. szeptember 3. és 9. között rendezendő budapesti világbajnokságon, mint a vívótalálatok lassítása, valamint a kombinált szám utolsó 30-40 méterének, befutójának megmutatása a célvonalig, ahogyan azt például az atlétikai közvetítésekben már megszokhattuk.

„Összességében pozitívnak látom a világkupaversenyt, jól teljesítettek a lányok – kezdte értékelését Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya. – Kemény mezőnyben, kiélezett küzdelemben tisztességesen szerepeltek. Alekszejev Tamara lovaglásában talán több volt, ő előrébb végezhetett volna, ugyanúgy, mint Földházi Zsófia. Mindig benne van, hogy egy öttusázó nem a dobogóért küzd, hanem a legjobb hat vagy tíz hely valamelyikéért, de aki az első tízben ér célba, az éremszerzésre is képes."

Kállai hozzátette, remélte, hogy a három élversenyzőn kívül még legalább egy női öttusázónk a döntőbe kerül a selejtezőből, ám ez nem sikerült. Szerinte egyrészt azért, mert fiatalok indultak a kvalifikáción, másrészt pedig akiknek lett volna esélyük a továbbjutásra, túl sokáig küzdöttek sérüléssel. Kállai a jövő évi világkupán már azzal lenne elégedett, ha további két-három versenyzőnk tudna a fináléba jutni.

„Az éremszerzés mindig benne van a magyar csapatban, ezt most is bizonyítottuk – jelentette ki Martinek János, a férfiszakág vezetője. – Demeter Bencének van egy nagyon jó hajrája, amihez rendkívül jó fizikai állapot szükséges. Ő még nem százszázalékos, mert a műtétje miatt később kezdte el a felkészülését, de bízom benne, hogy a székesfehérvári Európa-bajnokságra és a mexikói világbajnokságra teljesen rendben lesz."

Martinek a 36. helyen célba érő Szép Balázsról elmondta, első éves juniorról van szó, aki tavaly még ifiként szerepelt, kevés öttusaverseny és tapasztalat van mögötte: ez volt csupán a második felnőttvilágkupája, az elsőn, Los Angelesben nagy bravúrral bronzérmet szerzett. A kapitány szerint a döntőbe jutás is szép siker tőle, elégedett a produkciójával. Regős Gergellyel kapcsolatban hozzátette, bízott benne, hogy az élmezőnyben végez, de még ő is csak első éves felnőtt, abszolút helytállt az erős mezőnyben, és Martinek szerint ha így folytatja, a jövőben az érmekért fog harcolni.

A világkupa utolsó, hétfői napjára aztán jött a slusszpoén, avagy a tökéletes lezárás: Demeter Bence és Kovács Sarolta vegyes váltóban fantasztikus teljesítménnyel aranyérmet szerzett!

A KECSKEMÉTI VILÁGKUPAVERSENY DÖNTŐINEK EREDMÉNYE
Férfiak. Döntő:
1. Jun Vun Te (dél-koreai) 1437 pont, 2. Ilja Palazkov (fehérorosz) 1426, 3. Demeter Bence 1423, ...11. Regős Gergely 1396, ...20. Demeter Gergely 1377, ...32. Horváth Norbert 1328, ...36. Szép Balázs 1301
Nők. Döntő: 1. Chloe Esposito (ausztrál) 1339 , 2. Anasztaszija Prokopenko (fehérorosz) 1335, 3. Kim Szun Vo (dél-koreai) 1335, ...5. Kovács Sarolta 1302, ...7. Alekszejev Tamara 1297, ...15. Földházi Zsófia 1271
Vegyes váltó. Döntő: 1. Magyarország (Demeter Bence, Kovács Sarolta) 1410, 2. Írország (Michael Healy, Kate Coleman Lenehan) 1395, 3. Kína (Csung Hsziu-ting, Csang Lin-pin) 1384

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik