Ifjúsági olimpia: magyar hajban több az erő

RÁC BENEDEK BALÁZS (NANKING)RÁC BENEDEK BALÁZS (NANKING)
Vágólapra másolva!
2014.08.19. 18:25
null
Záhonyi Petra bronzéremmel gazdagította a magyar éremkollekciót (Fotó: mob.hu)
A nankingi ifjúsági olimpia harmadik napján megszületett a hetedik magyar érem: a kardvívó Záhonyi Petra a harmadik helyen végzett, míg a tornász Kardos Botond csak eggyel csúszott le a dobogóról.

Kár, hogy vége a vívóküzdelmeknek. Három napig küzdöttek és szúrtak a mieink a páston, s bizony nem múlt el nap pontszerzés nélkül, sőt kétszer a dobogón is köszönhettünk magyar versenyzőt. Vasárnap Esztergályos Patrik lett aranyérmes, hétfőn pedig Záhonyi Petrán volt a sor.

A hetedikként kiemelt, korosztályos világranlista-12. kardozónk már a csoportmérkőzések során kitett magáért, a harmadik legjobb mérleg volt az övé, így a nyolcaddöntőt át is ugrotta, hogy aztán a négy közé jutásért hirtelen 0–4, majd 5–4-t követően 6–8 álljon a táblán Fatma Zehra Kose ellen. Záhonyi persze már itt is, sőt később is bizonyította, a mérkőzés közbeni hátrány különösebben nem töri meg, összeszedte magát, s végül 15–11-re fordított. Már ez sem volt kis tett, de a bronzmeccsen – sajnos az elődöntő végén hiányzott egy újabb fordulat – még nagyobbat produkált a magyar versenyző. Japán rivális 5–0-ra vezetett, majd 13–11-es magyar előnynél addig igazgatta a haját, amíg a következő két tust is elhozta.

A SZERDAI PROGRAM

AUGUSZTUS 20.

Atlétika. 100 méter, nők, előfutam (Sorok Klaudia). Diszkoszvetés, selejtező (Kálmán Alexandra). Rúdugrás, selejtező (Kiss Réka). Kerékpár. Csapatverseny, hegyikerékpár, olimpiai krossz (Erdélyi Attila, Megyaszai Lilla). Kosárlabda. Csoportmérkőzések. Sportlövészet. Légpuska, 10 méter (Péni István). Tenisz. Férfi páros (Bíró André). Női egyes (Stollár Fanni). Úszás. Férfiak. 200 mell (Horváth Dávid). 50 pillangó (Kenderesi Tamás, Szabó Norbert). Nők. 200 gyors (Novoszáth Melinda), 100 mell (Sebestyén Dalma, Sztankovics Anna). 50 pillangó (Szilágyi Liliána). Vívás. Csapatverseny. Vitorlázás. Byte CII (Vadnai Jonatán, Érdi Mária)

„Igazítsd meg te is a hajad" – kiabált be edzője, Partali Csaba Záhonyinak, aki így cselekedett, s ha nem is kapott hajba a japánnal, de profitált a szusszanásnyi pihenőből, és megszerezte a bronzérmet, amelyet a vívásban olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke, Schmitt Pál adott át neki.

„Nagyon jól kezdtem a versenyt, és utána sem ment rosszul, már a bemelegítésnél is éreztem, hogy jól megy – mondta Záhonyi Petra, miközben az eredményhirdetést várta. – A bronzmérkőzésen nagyon küzdöttünk mindketten az éremért. Nem a hajam megigazítása döntött, hiszen ő is így tett, talán fejben jobban bírtam. Képzett, ügyes vívó, akart is, de én még jobban akartam a bronzérmet. Mindig arra figyeltem, hogy csak a következő tus meglegyen, emellett sokat segített, hogy a csapattársaim biztattak a lelátóról, illetve Partali Csaba is folyton kiabált, hogy menjek előre, csináljam tovább. Lehetett volna még jobb az eredmény, de egy ifjúsági olimpián érmet szerezni nagyon nagy dolog."

A vívás mellett az úszás volt eddig a másik éremerős sportágunk, itt azonban hétfőn nem siklottak úgy a vízen a magyarok, mint eddig. Novoszáth Melinda a nevezési idők alapján a második legjobb volt 800 gyorson, de végül hetedik lett, s ezt a helyezést szerezte meg Kenderesi Tamás is a 100 pillangó fináléjában.

Mire a vívóteremből – amelynek a helyi Hungexpo ad otthont a súlyemeléssel és az ökölvívással együtt – átértünk a tornacsarnokba, Kardos Botond már nagy erőkkel küzdött az összetett fináléban. Tornászunk a viadal derekán feljött a dobogóra, sőt az utolsó szert, a nyújtót a második helyen kezdte, aztán sajnos másfél tizeddel lecsúszott az éremről.

„Picit vérzik a szívem, mert ha kicsit jobban csinálom a gyűrűt meg a nyújtót, lehet megvan a harmadik hely, a két szeren nagyjából fél pontot veszítettem – kezdte Kardos Botond, aki azért nem volt teljesen elégedetlen, sőt a beszélgetés alatt szinte végig mosolygott. – Ettől függetlenül nagyon örülök, mert az ifjúsági olimpia sokkal jobban sikerült, mint az EYOF. Ott hetedik lettem, itt pedig negyedik, s noha bíztam benne, hogy meglesz a harmadik hely, így sem vagyok szomorú."

2. IFJÚSÁGI OLIMPIA, 3. NAP
Magyar érdekeltségű eredmények.

Asztalitenisz. A 17-32. helyért. Férfiak. 1. forduló:
Szudi Ádám–Schmid (svájci) 3:2 (–6, 7, 7, –7, 2). 2. forduló: –Yadav (indiai) 2:3 (–7, –9, 4, 14, –13) Nők. A 17-32 helyért 1. forduló: Imre Leila–Lagsir (algériai) 3:1 (10, –15, 10, 8). 2. forduló: –Piccolin (olasz) 2:3 (–12, 9, 7, –4, –9). Kerékpár. Csapatverseny. Az állás 3 szám után. Férfiak: 1. Hollandia 240, ...14. Magyarország (Erdélyi Attila, Móricz Dániel) 27. Nők: 1. Ecuador 200, ... 12. Magyarország (Megyaszai Lilla, Tolnai Zsanett) 70. Kosárlabda. Csoportmérkőzések. Férfiak: Magyarország–Uruguay 21–12. Nők: Magyarország–Spanyolország 16–11, Magyarország–Németország 17–7. Tenisz. Férfi egyes. 2. forduló: Bíró André–Li Ducs-hi (dél-koreai) 2:6, 2:6. Női páros. Negyeddöntő: Bondár Anna, Stollár Fanni–Kaszatkina, Komardin (orosz) 6:7, 4:6. Vegyes Páros. 1. forduló: Bíró, Bondár–Bahamonde, Rosca (argentin, román) 6:7, 3:6, Majchrzak, Stollár (lengyel, magyar)–Polmans, Bains (ausztrál) 4:6, 6:3, 11–9. Torna. Egyéni összetett. Férfiak. Döntő. Iob: Giarnni Regini-Morani (Nagy-Britannia), ...4. Kardos Botond (Magyarország). Úszás. Férfiak. Döntő: 100 pillangó. Iob: Li Zhuhao (Kína) 52.94, ... 7. Kenderesi Tamás (Magyarország) 54.30. Nők. Előfutamok. 100 mell: ...6. Sztankovics Anna 1:09.68, ...10. Sebestyén Dalma 1:10.44 – Sztankovics és Sebestyén is bejutott a középdöntőbe. 50 pillangó: ...6. Szilágyi Liliána 27.11 – Szilágyi bejutott a középdöntőbe. Középdöntő. 100 mell: ...5. Sebestyén 1:09.58, 8. Sztankovics 1:09.84 – Sebestyén és Sztankovics is bejutott a döntőbe. 50 pillangó: ...6. Szilágyi 27.04 –Szilágyi bejutott a döntőbe. Döntő. 800 gyors. Iob: Simona Quadarella (Olaszország) 8:35.39, ...7. Novoszáth Melinda 8:44.61. Vitorlázás. Byte CII. 3. futam: ...12. Vadnai Jonatán. 4. futam: ...10. Vadnai. Az állás: 1. Pedro Luis Marcondes Correa (brazil) 11, ...12. Vadnai 49. Nők. 3. futam: ...4. Érdi Mária. 4. futam: ... 10. Érdi. Az állás: 1. Odile van Aanholt (holland) 11, ...16. Érdi 59. Vívás. Kard. Nők. Csoportmérkőzések: ...2. Záhonyi Petra 4 győzelem/1 vereség. Negyeddöntő: Záhonyi–Kose (török) 15:11. Elődöntő: –Moszejko (orosz) 12:15. A 3. helyért: –Emura (japán) 15:14. Iob: Alina Moszejko (Oroszország), ...3. Záhonyi Petra (Magyarország).

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik