Ifjúsági olimpia: Kamuti Jenő a NOB elnökénél járt

Vágólapra másolva!
2014.08.26. 15:38
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke kedden a nankingi ifjúsági olimpia helyszínén kialakított irodájában fogadta Kamuti Jenőt, a Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) elnökét.

A CIFP közleménye szerint a sportvezetők mintegy 40 perces megbeszélést folytattak, ezen részt vett Sunil Sabharwal, a CIFP főtitkára is. Kamuti röviden ismertette az általa vezetett szervezet utóbbi időszakban végzett munkáját, egyben beszámolt a közeljövő feladatairól is.

Thomas Bach „méltatta a CIFP színvonalas megjelenését” Nankingban, s kiemelte: a Fair Play az olimpiai mozgalom fontos alappillére, amely folyamatosan pozitív üzenetet közvetít a világ felé.

„A Nemzetközi Fair Play Bizottság pavilonját már eddig is nagyon sok fiatal sportoló kereste fel a kínai városban és a következő napokban további vendégeket várnak a bizottság munkatársai” – áll a CIFP közleményében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik