Ifj. sakkolimpia: Még mindig az élmezőnyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.15. 20:21
Igazi rangadóra került sor az U16-os sakkolimpia 4. fordulójában, az első számú magyar válogatott  az első helyen kiemelt Indiával csapott össze. Sajnos, a bravúr ezúttal elmaradt, csapatunk 2.5:1.5 arányban kikapott.

A minimális vereség ellenére a fiatalok az élmezőnyben maradtak, s a következő körben az üzbég csapat ellen folytathatják jó szereplésüket. Sajnos, ezen a napon a második és a harmadik számú válogatottunk is kikapott. A 4. fordulóra két csapatra csökkent le a hibátlanok mezőnye, a már említett India mellett az oroszok mondhatják el még ezt magukról.

U16-OS IFJÚSÁGI SAKKOLIMPIA, GYŐR
A 4. forduló eredményei:

India–Magyarország 1 2.5:1.5, Oroszország–Románia 2.5:1.5, Grúzia–Ukrajna 2.5:1.5, Üzbegisztán–Kanada 1 2:2, Magyarország 3–Irán 1:3, Dánia–Görögország 2.5:1.5, Lengyelország 1–Izrael 2:2, Kína–Németország 1.5:2.5, Szerbia–Moldova 0.5:3.5, Szlovénia–Csehország 1.5:2.5, Bulgária–Magyarország 2 2.5:1.5, Szlovákia 1–Lengyelország 2 1.5:2.5, Nyugat-Magyarország 1–Fehéroroszország 0.5:3.5, Horvátország–Kirgizisztán 4:0, Skócia–Kanada 2 0.5:3.5, Rehovo Sakk Iskola–Törökország 0:4, Szlovákia 3–Ausztrália 1:3, Dél-Afrika 2–Mongólia 0.5:3.5, Szlovákia 2–Ausztria 0.5:3.5, Finnország–Írország 1:3, Szlovákia 4–Jordánia 3.5:0.5, Győr–Nyugat-Magyarország 2 0.5:3.5, Dél-Korea 1–Hongkong 3:1, Magyarország lányok–Srí Lanka 1:3, Dél-Korea 2–Dél-Afrika lányok 0:4, Irak–Kanada 3 1:3, Dél-Afrika 1–Nyugat-Magyarország 3 4:0
Az állás a 4. forduló után: 1. Oroszország 8, 2. India 8, 3. Grúzia 7, 4. Magyarország 1 6, 5. Irán 6, 6. Moldova 6…25. Magyarország 3 4 …28. Magyarország 2 4 …30. Nyugat-Magyarország 2 4…40. Nyugat-Magyarország 1 3…49. Győr 2…52. Magyarország lányok 0, 53. Nyugat-Magyarország 3 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik