Gyorskorcsolya: lemondott a szövetség ügyvezető igazgatója

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.15. 09:41
Lemondott Orendi Mihály, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója.

Az MOKSZ keddi tájékoztatása szerint a sportvezető a kinevezésekor bejelentetteknek megfelelően, a XXIII. téli olimpia után a napi operatív feladatok helyett stratégiai szerepet vállalna.

„A csúcson kell abbahagyni. Amit elterveztem, megvalósítottuk. A sportág kiegyensúlyozott, transzparens gazdálkodással rendelkezik, a szakmai munka kiváló, a társadalmi bázis szélesedik. MOB alelnökként és tanácsadóként maradok a sportág mellett, de most már élvezni szeretném a megtermelt munka gyümölcseit, s több időt tölteni a családommal, akikre az utóbbi években sajnos nagyon kevés jutott” – indokolta döntését Orendi Mihály, aki 2015 februárjában Kósa Lajos elnök invitálására vállalta el az ügyvezető igazgatói teendőket.

„Orendi Mihály azon kevés sportvezetők egyike a világ sportjában, aki tevőlegesen is részt vett egy téli és egy nyári olimpiai bajnoki cím elnyerésében. Rendíthetetlen hitével és kitartásával Risztov Évát, majd a férfi rövid pályás gyorskorcsolya-váltót is az ötkarikás játékok dobogójának legfelső fokára segítette, hazánk első hosszútávúszó, majd első téli olimpiai aranyát szerezve ezzel” – olvasható a MOKSZ közleményében.

Utódjáról a pénteki tisztújító közgyűlésen megválasztott új vezetés dönt majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik