Gyász: a Dunakeszi fiatal futsalosa az áldozatok közt, hétfőn gyásznap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.21. 19:45
A Dunakeszi Kinizsi futsalklub fiatal játékosa, Simonffy Botond is elhunyt az Olaszországban, Verona közelében történt buszbalesetben.

„Ma este 20.30-tól gyertyagyújtás fiatal játékosunk emlékére! Az olaszországi autóbusz-balesetben tragikus körülmények között elhunyt fiatal játékosunk, Simonffy Botond emlékének adózva ma este 20.30-kor csendes gyertyagyújtással összekötött virrasztásra hívunk mindenkit! Helyszín: a Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnoka. Számítunk mindenki megjelenésére!” – írja a futsalklub hivatalos Facebook-oldala.

Mint ismert, tizenhat halottja, egy mesterséges kómában tartott, életveszélyes állapotú, két nagyon súlyos, tíz súlyos és tizenhárom könnyű sérültje van annak a buszbalesetnek, amely éjfél előtt történt Olaszországban. A buszon magyar utasok, a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai utaztak, akik egy franciaországi sítáborból tartottak haza.

A baleset során a sofőr elvesztette az uralmat a jármű fölött, nekicsapódott a szalagkorlátnak, majd nekiütközött egy autópályahíd-pillérnek, a jármű kigyulladt, sajnos többen nem tudtak kimenekülni…

Az 1999 óta legsúlyosabb, külföldön történt magyar buszbaleset után a magyar kormány hétfőre gyásznapot rendelt el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik