Golf, PGA-bajnokság: nem, nem és nem - Tiger Woods újra a mélyben

Vágólapra másolva!
2011.08.13. 11:22
Bár az amerikai golfozók továbbra is kiválóan szerepelnek az év negyedik, utolsó kiemelt (major) golfversenyén, az Egyesült Államokban zajló PGA-bajnokságon, a második nap egy gyenge amerikai teljesítményről is emlékezetes marad: Tiger Woods életében először nem ütötte meg a második nap végi mezőnyfelező szintet ezen a versenyen, és ezzel kiesett.

A különféle sérülések miatt három hónapot kihagyó Woods sorsa a 11. és a 12. szakaszon ütött dupla bogeyval pecsételődött meg: az egykori világelső mindkét lyukat az elvártnál kettővel több ütéssel teljesítette, és végül hat ütéssel maradt el a selejtező szinttől.

Woods karrierje során mindössze negyedszer marad le a szombat-vasárnapi játékról major versenyen, míg a PGA-bajnokságon – amelyen most ragadott ütőt 14. alkalommal – először történik ez meg vele. Ugyancsak először fordul elő az egykor rettegett Tigrissel, hogy egy tornán öt dupla bogeyt üssön, valamint hogy egy kiemelt viadalon ne férjen be az első 100-ba.

A kiesők között ott találjuk Woods korábbi nagy riválisát, az őt a világranglista elején többször megelőző Vijay Singhet, az év első felében még szintén világelső Martin Kaymert, továbbá a múlt havi British Open győztesét, Darren Clarke-ot.

Noha az első nap után vezető Steve Stricker 11-gyel többet ütött pénteken, mint a számára rekordbeállítást hozó első fordulóban, honfitársai továbbra is a magasban tartják az amerikai zászlót. Az élen két, viszonylag ismeretlen golfozó áll: a körversenyújonc Keegan Bradley és a május vége óta egyetlen szombati játéknapot sem megélő Jason Dufner.

A versenyben maradtak még kétszer mennek végig a 18 szakaszos pályán, győztest az összesített ütésszám alapján hirdetnek.

93. PGA-BAJNOKSÁG

Johns Creek, Atlanta Athletic Club
A pálya: 6846 méter, 70 par. A pénzdíj: 7.5 millió dollár

AZ ÉLCSOPORT A 2. FORDULÓ UTÁN
1. Jason Dufner (amerikai) 135 ütés (70, 65)
Keegan Bradley (amerikai) 135 (71, 64)
3. D.A. Points (amerikai) 136 (69, 67)
John Senden (ausztrál) 136 (68, 68)
Jim Furyk (amerikai) 136 (71, 65)
Scott Verplank (amerikai) 136 (67, 69)
ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK
7. Anders Hansen (dán) 137 (68, 69)
Steve Stricker (amerikai) 137 (63, 74)
11. Adam Scott (ausztrál) 138 (69, 69)
14. Lee Westwood (angol) 139 (71, 68)
26. Phil Mickelson (amerikai) 141 (71, 70)
Luke Donald (angol) 141 (70, 71)
Nick Watney (amerikai) 141 (70, 71)
39. Charl Schwartzel (dél-afrikai) 142 (71, 71)
53. Rory McIlroy (északír) 143 (70, 73)
ÉRDEKESEBB KIESŐK
76. Martin Kaymer (német) 145 (72, 73)
88. Ernie Els (dél-afrikai) 146 (74, 72)
116. Vijay Singh (fidzsi) 150 (76, 74)
Tiger Woods (amerikai) 150 (77, 73)
127. Graeme McDowell (északír) 152 (74, 78)
134. Darren Clarke (északír) 152 (78, 76)
143. José María Olazábal (spanyol) 156 (78, 78)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik