Golf: még sohasem volt ekkora tömeg versenyen – fotó

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.02.08. 12:12
null
A scottsdale-i pálya leghíresebb szakasza (Fotó: golfdigest.com)
A japán Macujama Hideki győzött az arizonai Scottsdale-ben rendezett, 6.5 millió dollár összdíjazású golfversenyen, a legrangosabb profi sorozat, a US PGA Tour legutóbbi állomásán. A harmadik napon nézőcsúcs született.

 

A szervezők szerint a harmadik napi küzdelmeket 201 003-an látták a helyszínen, ami világcsúcsnak számít (az előző nézőcsúcs is itt született: 2014-ben 189 722 tekintettek meg egy versenynapot). Az idei össznézőszám 618 365 volt.

Ami a versenyt illeti, Macujamának a győzelem szinte az ölébe hullott vasárnap: a hazai közönség előtt szereplő, két hete Abu-Dzabiban remek győzelmet arató Rickie Fowler az utolsó előtti, 17. lyukig biztosan vezetett, ám azon a szakaszon eladta kétütéses előnyét, japán riválisa utolérte őt, és a playoff negyedik extra lyukán le is gyűrte.

A 23 éves japán sportoló pályafutása második sikerét aratta a US PGA Touron. A mostani győzelem – mellyel a 12. helyre lépett fel a világranglistán – 1.17 millió dollárt hozott a számára.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY
WASTE MANAGEMENT PHOENIX OPEN, SCOTTSDALE (6.5 millió dollár)

1. Macujama Hideki (japán) 270 ütés (65, 70, 68, 67) – rájátszás után
2. Rickie Fowler (amerikai) 270 (65, 68, 70, 67)
3. Harris English (amerikai) 272 (68, 67, 71, 66)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik