Golf: Martin Kaymer csak világelső, a vb-t Luke Donald elvette tőle

Vágólapra másolva!
2011.02.28. 08:36
null
Luke Donald nyerte meg az idei golfvilágbajnoki sorozat első versenyét (Fotó: Action Images)
Martin Kaymernek nem sikerült világbajnoki címmel ünnepelnie, hogy átvette az első helyet a golfozók világranglistáján: az arizonai meccsjátékos vb magyar idő szerint hétfő hajnali fináléjában kikapott az angol Luke Donaldtól, így az utóbbié lett az 1.4 millió dollárral járó első hely.

Az elmúlt öt esztendőben világszerte mindössze két tornagyőzelmet elkönyvelő Luke Donald sikere a verseny öt napja során nyújtott teljesítménye alapján egyáltalán nem meglepetés.

Ő volt az egyetlen a mezőnyben, aki egyetlen partijában sem állt vesztésre; Donaldnak összesen csupán 89 szakaszt kellett teljesítenie ellenfelei legyőzéséhez, ilyen fölényre a torna történetében még nem volt példa; és végül ő az egyetlen játékos a golftörténelemben, aki úgy nyert meg egy versenyt, hogy egyszer sem kellett a pálya utolsó, 18. szakaszán játszania – merthogy addigra minden meccsét megnyerte.

Így történt ez a Martin Kaymer elleni fináléban is, amely meglehetősen bizarr időjárási körülmények között zajlott: reggel friss hó borította a pályát, és játék közben is előfordult, hogy hózápor, havas eső lepte meg a golfozókat.

A sokáig kiegyenlített csata a 10. szakaszon vett fordulópontot, amikor Donald közelítő ütése nyomán a labda nagyon rossz helyre ment, következő ütésével az angol mégis képes volt mintaszerűen a gurító területre tenni azt – azaz Kaymer nem tudott előnybe kerülni.

Ezen felbuzdulva Donald hármat megnyert a következő öt szakaszból – heti birdie-jei számát 32-re tornászta fel –, így az amerikaiak által „Germanator" néven emlegetett, addig minden kihívásra válaszolni képes Kaymernek nem maradt más hátra, mint a gratuláció.

Már a döntőbe jutásával biztossá vált, hogy Kaymer átveszi a világranglista első helyét, ám az csak a finálét követően dőlt el, hogy mögötte további három európai következik majd a hétfői kihirdetéskor: az eddigi éllovas angol Lee Westwood, Donald és az északír Graeme McDowell. Tizenkilenc esztendeje nem volt példa az öreg kontinens golfozóinak efféle dominanciájára.

Az 1999 óta létező golfvilágbajnoki sorozat évi négy versenyből áll. A nyitó viadal, a most befejeződött meccsjátékos világbajnokság mezőnyét a február 13-án kiadott világranglista első 64 helyezettje alkotta (nem számítva a sérülés miatt visszalépő néhány versenyző helyettesét). Az egyenes kieséses rendszerben a párokba sorolt játékosok egymás ellen vetélkedtek, és a 18 szakaszos mérkőzéseket az nyerte meg, aki több szakaszgyőzelmet ért el – vagyis aki több lyukba juttatta be a labdát kevesebb ütéssel, mint ellenfele.

GOLF-VB 2011, 1. VERSENY
WGC-ACCENTURE MATCH PLAY CHAMPIONSHIP – MECCSJÁTÉKOS VILÁGBAJNOKSÁG, MARANA (Ritz-Carlton Golf Club).
A pálya: 7162 méter, 72 par. A pénzdíj: 8.5 millió dollár
DÖNTŐ
Donald (angol)–Kaymer (német) 3, 2
A 3. HELYÉRT
Kuchar (amerikai)–Watson (amerikai) 2, 1
Elöl a győztesek
Az eredményben a második szám a már le nem játszott szakaszok, az első a bejezéskor meglévő különbséget jelenti. Pl: Donald 2 szakasszal a pálya vége előtt 3-mal több szakaszgyőzelemmel állt, mint ellenfele, így szükségtelenné vált a mérkőzés folytatása, a parti véget ért.(3, 2)

 

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY. A meccsjátékos vb mezőnyébe nem beférő játékosok jó része Mexikóban versenyzett a hétvégén; a kiruccanás Johnson Wagnernek sikerült a legjobban, aki négy birdie-s, bogeymentes utolsó kört követő rájátszásban hódította el a 660 ezer dollárral járó fődíjat. Az amerikainak ez a második győzelme a US PGA Touron.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY (FÉRFIAK)
MAYAKOBA GOLF CLASSIC, QUINTANA ROO (El Camaleón Golf Club)
A pálya: 6330 méter, 71 par. A pénzdíj: 3.7 millió dollár
AZ ÉLCSOPORT
1. Johnson Wagner (amerikai) 267 ütés (69, 66, 65, 67) – rájátszás után
2. Spencer Levin (amerikai) 267 (68, 67, 67, 65)
3. John Cook (amerikai) 270 (70, 68, 66, 66)

 

LPGA-KÖRVERSENY. Bár a vasárnapi forduló első kilenc szakaszán ütött öt birdie-jével a női világelső Cseng Ja-ni visszakapaszkodott a versenybe, végül nem sikerült tartania a tempót, így nem tudta tornagyőzelemmel befejezni sorozatban a negyedik hétvégéjét is. A szingapúri fődíj a tapasztalt ausztrál Karrie Webbé lett, aki a 11. szakaszt követően ütött négy birdie-vel megelőzte az első kör óta vezető japán Arimura Csiét. Webb a 37. győzelmét ünnepelte az LPGA-körversenyen, Cseng a harmadik helyen végzett.

LPGA-KÖRVERSENY (NŐK)
HSBC WOMEN'S CHAMPIONS, SZINGAPÚR (Tanah Merah Country Club)
A pálya: 6548 méter, 72 par. A pénzdíj: 1.4 millió dollár
AZ ÉLCSOPORT
1. Karrie Webb (ausztrál) 275 ütés (70, 66, 70, 69)
2. Arimura Csie (japán) 276 (68, 66, 71, 71)
3. Cseng Ja-ni (tajvani) 278 (70, 72, 69, 67)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik