Golf: majdnem öt év után nyert és a legidősebb világbajnok lett

Vágólapra másolva!
2018.03.05. 12:21
null
Phil Mickelson és ifjú rajongói (Fotó: AFP)
Meglepetésre a korábbi világranglista-második Phil Mickelson győzött vasárnap a profi golfozók legrangosabb sorozatának (US PGA) Mexikóban rendezett, 10 millió dollár összdíjazású tornáján, a négyversenyes világbajnoki sorozat idei első állomásán.

 

A 47 éves amerikai klasszis sikere azért nevezhető váratlannak, mert csaknem öt éve nem tudott tornát nyerni – 96 viadalon maradt győzelem nélkül –, most viszont a négy nap során végig kitűnően játszott. Ugyanakkor hiába golfozott kiemelkedően, a negyedik nap végére holtversenyben állt csak az élen a szintén amerikai Justin Thomassszal, aki hozzá hasonlóan 268 ütésből teljesítette a 72 lyukat.

A bajnoki címről így a rájátszás döntött, melyben Mickelson rögtön az első szakaszon megszerezte a győzelmet; 47 évesen, nyolc hónaposan és 16 naposan a vb-történet legidősebb bajnoka lett (2008 óta az akkor 45 évesen nyerő Fidzsi-szigeteki játékos, Vijay Singh tartotta a rekordot).

A négyversenyes világbajnoki sorozat mexikói viadalának megnyeréséért 1.7 millió dollárt (433 millió forint) kapott Mickelson, akinek karrierje során ez volt a 43. US PGA-sikere.

Legutóbbi győzelmét Mickelson 2013 júliusában a négy Grand Slam-verseny egyikén, a Brit nemzetközi bajnokságon (Open Championship) aratta.

A világelső amerikai játékos, Dustin Johnson 272 ütéssel holtversenyben a hetedik helyen végzett. Diadalával Mickelson 16 helyet javítva a 18. helyre jött fel a világranglistán.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY
WGC-Mexico Championship, Naucalpan (a pénzdíj: 10 millió dollár; a pálya: 6716 méter, 71 par)
Az élcsoport

1. Phil Mickelson (amerikai) 268 ütés (69, 68, 65, 66) – rájátszásban
2. Justin Thomas (amerikai) 268 (72, 70, 62, 64)
3. Rafael Cabrera Bello (spanyol) 269 (66, 67, 69, 67) és
Tyrrell Hatton (angol) 269 (70, 68, 64, 67)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik