Golf: Kuchar vezet, Woods lőtávolon belül az utolsó kiemelt tornán

Vágólapra másolva!
2010.08.13. 22:26
Az amerikai Matt Kuchar vezet a férfi golfozók idei utolsó kiemelt, úgynevezett major versenye, a PGA-bajnokság első fordulója után az egyesült államokbeli Sheboyganben.

A verseny köd miatt késve kezdődött meg csütörtökön, emiatt sok versenyző csak pénteken – magyar idő szerint az esti órákban – fejezte be az első fordulóját. Az éllovas Matt Kuchar mindössze öt és félórányi alvás után produkált négy birdie-vel és egy eagle-vel iránymutatónak bizonyuló 67 ütéses kört az első 18 szakaszon.

Az elmúlt hetekben katasztrofális formában játszó Tiger Woods nyolc kör után először ért el a pálya elvárt ütésszámánál (par) jobb eredményt (71), és mivel nagy riválisa, a szintén amerikai Phil Mickelson két ütéssel mögötte zárt (73), Woodsnak minden esélye megvan arra, hogy továbbra is őrizze a világranglista első helyét – amelyet a múlt héten öt év után majdnem elveszített. Woods négy birdie-t ért el (négy szakaszon az elvártnál eggyel kevesebb ütéssel juttatta a labdát a lyukba) és három bogeyt (az elvártnál eggyel több ütés), így jött össze a 71 ütéses első köre.

A wisconsini verseny további három fordulóból áll, és ha az időjárás nem szól közbe, helyi idő szerint vasárnap délután ér véget.

PGA-BAJNOKSÁG, SHEBOYGAN (WISCONSIN, EGYESÜLT ÁLLAMOK) 
AZ ÁLLÁS AZ 1. FORDULÓ UTÁN
A pálya: 6864 méter, 72 par
1. Matt Kuchar (amerikai) 67
2. Szung Jul Noh (dél-koreai) 68
    Bubba Watson (amerikai) 68
    Francesco Molinari (olasz) 68
    Ernie Els (dél-afrikai) 68
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik