Golf: Bubba Watsoné a Masters és a híres zöld zakó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.14. 09:57
null
Bubba Watson 2012 után ismét felvehette a győztesnek járó zöld zakót (Fotó: Reuters)
Az amerikai Bubba Watson nyerte meg vasárnap a golfozók első idei Major-tornáját, az Augustában rendezett US Masterst.

A 35 éves játékos a szombati harmadik nap után még holtversenyben állt az élen honfitársával, Jordan Spieth-szel, s mindössze egy ütéssel előzte meg a szintén amerikai Matt Kuchart és a svéd Jonas Blixtet. Vasárnap aztán nagyszerű, 69 ütéses eredménnyel tudta le a 18 lyukas pályát, s három ütés előnnyel nyerte meg a 9 millió dollár összdíjazású tornát Spieth és Blixt előtt.

A mindössze 20 éves Spieth a zárónapon a negyedik lyuk után még két ütéssel vezetett Watson előtt, ám végül be kellett érnie a második hellyel. Sikere esetén ő lett volna minden idők legifjabb Masters-győztese. Érdekesség, hogy a fiatal amerikai – illetve a svéd játékos – mögött közvetlenül az 50 éves spanyol Migue Angel Jimenez végzett, aki pedig a legidősebb nyertese lehetett volna a versenynek.

Watson 2012 után második alkalommal nyerte meg a Masterst, s kapta meg a győztesnek járó híres zöld zakót, illetve az elsőnek járó 1.62 millió dollárt (358.5 millió forint).

A világranglista-vezető Tiger Woods hátsérülése miatt nem indult, míg a második helyen álló, s egyben címvédő ausztrál Adam Scott holtversenyben a 14. helyen végzett.

GOLF, US MASTERS
Végeredmény:

1. Bubba Watson (amerikai) 280 ütés (69, 68, 74, 69)
2. Jonas Blixt (svéd) 283 (70, 71, 71, 71) és
és Jordan Spieth (amerikai) 283 (71, 70, 70, 72)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik