Fogathajtás: Lázár Zoltán már a nyolcadik derbigyőzelmét aratta

Vágólapra másolva!
2017.06.04. 19:16
A kettesfogathajtók mezőnyében Lázár Zoltán nyolcadik derbigyőzelmét szerezte meg vasárnap az első mélykúti nemzetközi fogathajtó versenyen, amely egyben az 54. magyar derbi volt.

A szervezők arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a nyolcszoros világbajnok mögött a 11-szeres világbajnok Lázár Vilmos lett az ezüstérmes, a szintén világbajnok Hölle Martin pedig harmadikként zárt.

Az egyesfogathajtók mezőnyében Nyúl Katalin tavalyi magyar bajnoki címe után derbigyőzelmet is ünnepelhetett Mélykúton, ahol öt ország hatvan fogathajtója indult.

A magyarokon kívül osztrák, horvát, román és szerb fogathajtók versenyeztek még a Bács-Kiskun megyei településen. Csütörtökön és pénteken a díjhajtást, szombaton a maratonhajtást, vasárnap az akadályhajtást rendezték meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik