Fitnesz: Mongóliáig utaztak, hogy vb-érmeket nyerjenek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.10. 08:14
null
Till Bernadett a születésnapján bronzéremmel lepte meg magát
Két érmet szerzett a négyfős magyar csapat a WBPF nevű szervezet Ulánbátorban rendezett fitnesz- és testépítő-világbajnokságán. Buttás Viktória az atletikus fizikumúak kategóriájában lett ezüstérmes, Till Bernadett pedig a 160 centi alatti modellek között bizonyult a harmadik legjobbnak.

 

Ez volt az első alkalom, hogy a WBPF Hungary versenyzői csak maroknyi csapattal vettek részt a világbajnokságon, amelyet Mongólia szívében, Ulánbátorban rendeztek. Nem a lelkesedésből volt kevés, hanem a költségekből sok, lévén, ebbe az országba nem olyan egyszerű a beutazás.

Budapestről közvetlen járat ide nem megy, Moszkván, Pekingen keresztül a legkönnyebben megközelíthető, a repülőjegy pedig több százezer forint, amit a sportolók maguk spóroltak össze, hogy a hazájukat népszerűsítsék ezen a rangos világversenyen, ahol még egy hasonló összeget kellett kiperkálniuk az egyhetes ottlétért cserébe.

Negyven ország 350 versenyzője így is kijutott a világbajnokságra. A verseny szervezését a Mongol Olimpiai Bizottság támogatta, a sportdiplomaták mellett a sportpolitikai elit is képviseltette magát a megnyitón és a versenyek napján is. Mivel a rendezők minden kategóriában több versenyzőt is indíthattak, így várható volt, hogy a csapatversenyeken is előkelő helyezést érnek el. A mongolok hódították el a legjobb női csapat díjat Vietnam és Thaiföld előtt.

Hazánkat Till Bernadett (160 cm Model Physique), Buttás Viktória (Athletic Physique), Neményi Rita (Athletic Physique) és Drávucz András (Athletic Physique) képviselték, Buranits Ildikó, a WBPF Hungary és az európai szövetség főtitkára a csapat vezetése mellett a bírói feladatok is elvállalta.

TillBernadett
TillBernadett

 

Mondhatni, hogy az elsöprő ázsiai fölényben is helytálltak a magyarok. Az aprócska és csodaszép Till Bernadett a születésnapján bronzéremmel lepte meg magát, a hétköznapokban katonai feladatokat ellátó Buttás Viktória pedig ezüstérmet, Neményi Rita a pontszerző ötödik helyen végzett, Drávucz András pedig hatodik helyezéssel zárta a versenyt.

Buranits Ildikó főtitkár így értékelt: "Nagyon büszke vagyok a csapatra. A költségek miatt sajnos nem nekünk lejtett a pálya, mert az ázsiai bírók többségben voltak és nagy csapattal érkeztek, lévén azokban az országokban fizeti a versenyekre való kiutazást a helyi sportigazgatás által támogatott szövetség. A mi versenyzőink pedig az idejüket, a szívüket is beletették, hogy képviseljenek minket az év legfontosabb versenyén. Hosszú volt az út, de kitűnő ellátást kaptunk, a választható szállodák között a legjobba tették a magyar csapatot. Vasárnap egy óriási bulival zártuk a világbajnokságot, ahol együtt énekeltünk az ellenfeleinkkel. Pályáztunk a következő vb-rendezésére, amit 2018-ban Chiang Mai Thaiföld, 2019-ben pedig a kínai Quingdao helyszíne nyerte el. A kötelező vállalások mellett olyan extra csomagokat tudtak ajánlani az államilag támogatott szövetségek, hogy az ahhoz képest relatíve magas európai költségekkel mi labdába sem rúgtunk, annak ellenére, hogy a legprofibb szervezőként tartanak minket számon a WBPF világszövetségben."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik