- Utolsó módosítás:
- 2012-01-13 02:40:26
Egyéniben a francia Caze megvédte a címét, megelőzve az olimpiai bajnok Schonebornt
Ezüstöt hozott a Gyenesei, Tóth, Kovács női csapat
A Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta összeállítású magyar női csapat ezüstérmet nyert szombaton a debreceni öttusa Európa-bajnokságon.
A hölgyek kora reggel vívással kezdték a napot, ami a magyar szempontból nem sikeredett túl „pengésre": bár Tóth Adrienn remekelt (21 győzelem/14 vereség, 7. hely), Gyenesei Leila (16/19), Kovács Sarolta (14/21) és az egyéni induló, a csapatversenyt nem befolyásoló Pataki Viktória (14/21) is mínuszban zárt, vagyis több vereséget szenvedett, mint ahányszor győzött.
![]() |
| Volt özönvíz, volt hőség, és volt magyar ezüst is (Fotó: Szabó Miklós) |
Úszásban viszont nagyon odatették magukat a mieink, Gyenesei második, Kovács harmadik, Pataki tizedik, Tóth pedig 14. lett ebben a tusában, ezzel a lovaglás előtt egész kedvező lett az összkép: Leila az 5., Adrienn a 9., Sarolta a 16., Viktória pedig a 20. helyről várta a folytatást, úgy, hogy ezzel csapatban Magyarország vezette a versenyt.
A lovaglás rendszerint alaposan megrostálja és megkavarja a mezőnyt, valamennyire így volt ez most is, pláne, hogy a szám felénél versenyszünetet hozó, hatalmas, monszunszerű vihar vonult át a Gyulai-stadion fölött, nagy széllel és rengeteg esővel.
A kényszerű pihenő után a magyarok közül Pataki Viktória pattant nyeregbe először, és a nehéz körülmények ellenére szinte hibátlanul teljesített, csakúgy, mint Kovács Sarolta, igaz, neki volt egy jelentős időtúllépése. Nem volt különösebb gondja a lovaglással Tóth Adriennek sem (mindössze egyetlen verőhibát ejtett), és hogy tovább éljenek a magyar remények, Gyenesei Leila is kitett magáért a kissé rakoncátlan Dáriusz nyergében.
Jól lovagoltak a britek és az oroszok is: mindez azt jelentette, hogy a magyar csapat összesítésben minimális, négy pont előnnyel vezetett Nagy-Britannia előtt az utolsó, a kombinált (lövészet, futás) szám előtt, egyéniben pedig Gyenesei a 6., Tóth a 9., Kovács a 13., Pataki pedig a 15. pozícióból várta a folytatást. Mindez egyértelmű éremeséllyel kecsegtetett.
Nem is kellett csalódni, a kombinált szám után és így a versenynap végén is volt mit ünnepelnie a magyar drukkerhadnak! Rendkívüli izgalmak közepette csapatunk a németek mögött és a britek előtt megszerezte az ezüstérmet, felülmúlva az előzetes várakozásokat. Egyéniben Gyenesei Leila az előkelő 5. helyet szerezte meg, Tóth Adrienn a 7., Kovács Sarolta a 18., Pataki Viktória pedig a 31. lett. Összességében bravúr volt ez a teljesítmény a fiatal magyar válogatottól!
Az Európa-bajnok a francia címvédő Amelie Caze lett, az ezüstérmet az olimpiai bajnok német Lena Schöneborn szerezte meg, míg a dobogó harmadik fokára a litván Donata Rimsaite állhatott fel.
„Mind a három lány, sőt az egyéni induló Pataki Viktória is mindent megtett a sikerért, valamennyien nagyon jól versenyeztek. Még hiányzik nekik a rutin, de tudni kell, hogy a magyar a legfiatalabb csapat. Ha majd több tapasztalatuk lesz, még jobb helyezéseket érhetnek el" – értékelt az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.
Női egyéni verseny Európa-bajnok: Amélie Cazé (francia) 5400 pont
Női csapatverseny Európa-bajnok: Németország (Lena Schöneborn, Eva Trautmann, Annika Schleu) 15.624 pont
Vasárnap a férfiak döntőjét rendezik, három magyarral – a tavaly világbajnok, Eb-harmadik Marosi Ádámmal, valamint Kasza Róberttel és a csak az egyéni versenybe nevezett Németh Róberttel – a mezőnyben. |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 15:21 Felkészülés: a magyar csatár gólja kevés volt korábbi csapata ellen
- 14:49 Újpest: a bosnyák szövetségi kapitány unokaöccsét tesztelik Belekben
- 14:39 Videó: szenzációs védés - a levegőben úszva kapta le a korongot
- 14:29 Real Madrid: saját nevelésű középpályás érkezhet - lapértesülés
- 14:28 NS: Szavazzon a Fradi és a Vasas túrájáról - Köztér
- 14:14 NB II: Aranyos Márk és Török érkezhet, Franyó távozik Vácról
- 14:13 Bundesliga 2.: a rossz pálya miatt elmarad Királyék pénteki meccse
- 14:07 Vasas: a Malév-csőd miatt Cipruson ragadhatnak a táborozó fiatalok
- 14:03 Ajax: folytatódik a Cruyff-sztori, lemondanak az igazgatósági tagok
- 13:59 F1: brit politikusok nyílt levélben kérik a Bahreini GP törlését
- 13:59 Kerékpár: beismerő nyilatkozatot várnak Ullrichtól hazájában
- 13:54 Tenisz, Davis-kupa: Kellner és Fucsovics kezd az írek ellen
- 13:49 Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- 13:48 Válogatott: hivatalos a 2012-es program, a norvégok elleni meccsel zárjuk az évet
- 13:46 Anglia: Pearce irányít a hollandok ellen, Capello-utód később
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Labdarúgás: továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja
- Bayern München: „Európa legkeresettebb tehetségét” szerződtették
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







