Extrém sport: Franciaországban lett dobogós a 16 éves magyar

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.28. 14:56
null
L. Laki Lukács a francia verseny közben
L. Laki Lukács harmadik lett a francia nemzeti szélcsatorna-bajnokságon. Az open freestyle kategóriában induló 16 éves profink rendkívül erős mezőnyben állt fel a dobogó harmadik fokára.

A Francia Nemzeti Ejtőernyős Szövetség égisze alatt megrendezett nemzeti bajnokságon hat kategóriában indulhattak a versenyzők, akik között volt belga és holland is. A lesquini Weembi csatorna adta a bajnokság helyszínét, amely az egyik legnagyobb szélcsatorna a világon. A 15 méter magas, 5.2 méter átmérőjű csatornában a szél elérheti a 300 km/h-s sebességet is.

L. Laki Lukács négy éve hobbiból kezdett el szélcsatornázni. A világ legrangosabb profi szélcsatorna versenyén, a Wind Games-en 2015-ben már az ötödik helyen végzett, a tavaly októberi varsói világkupán pedig a hetedik helyezést érte el.

„A célom, hogy világbajnok legyek, amiért mindent megteszek. Évente közel száz órát repülök, sok esetben külföldön, ami iskola és tanulás mellett nem egyszerű” – mondta korábban a fiatal magyar, akit már bemutattunk az NSO olvasóinak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik