Evezős-vb: Galambos Péter hatodik lett könnyűsúlyú egypárban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.14. 12:51
Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban a hatodik helyen végzett a plovdivi evezős világbajnokságon.

A verseny eredményközlő honlapjának beszámolója szerint a 32 éves magyar evezős a pénteki fináléban 200 méterig haladt együtt a mezőnnyel – akkor még tíz méteren belül volt a hat hajó –, majd kínai riválisával együtt egyre jobban leszakadt.

Galambos 500 méternél, a táv negyedénél már egyértelműen a hatodik helyen evezett, és a futam fennmaradó részében nem tudott előrébb lépni. Az 1500 m-es időmérőnél közel öt másodpercre volt a mellette ötödikként haladó kínaitól, akit a hajrában csak megközelíteni tudott.

A győztes német Jason Osborne a rajt után gyorsan az élre állt, és elsőségét nem fenyegette veszély. Az olimpiai programban nem szereplő versenyszámban 19 evezős indult.

Galambos kétszeres vb-ezüst- (2012, 2016) és vb-bronzérmes (2010, 2013), tavaly a racicei Európa-bajnokságon szintén a második helyen végzett ebben a számban.

Férfi könnyűsúlyú négypárban a Csiszár Péter, Fiala Balázs, Tamás Bence, Forrai Dávid összeállítású magyar egység a B döntőben a harmadik helyen zárt, így a kilencedikként végzett a vb-n. Női könnyűsúlyú egypárban Bene Dorottya a 16. lett, miután a pénteki C döntőben a negyedik helyen ért célba.

Az olimpia programjában egyik szám sem szerepel, férfi könnyűsúlyú négypárban 11, míg női könnyűsúlyú egypárban 20 egység indult.

A vb vasárnapig tart, a megméretésen 62 ország több mint 900 evezőse vesz részt, és 20 versenyszámban – ebből 14 olimpiai – hirdetnek győztest.

EVEZŐS-VB
FÉRFI KÖNNYŰSÚLYÚ EGYPÁR

1. Jason Osborne (Németország) 6:56:36 perc
2. Michael Schmid (Svájc) 6:58:34
3. Andrew Campbell Jr. (Egyesült Államok) 7:00:04

6. GALAMBOS PÉTER 7:13:03

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik