Evezős ob: győzelemmel hangoltak az olimpikonok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.22. 20:07
A riói olimpiára készülő mindkét egység aranyérmet szerzett számában pénteken az evezősök országos bajnokságán, Szegeden.

Pétervári-Molnár Bendegúz a férfiak egypárevezős versenyében nyert úgy, hogy nagy csatát vívott a váci Galambos Péterrel. Végül a Budapest Evezős Egyesület olimpikon sportolója szűk egy másodperces előnnyel érkezett célba. A nők hasonló számában a Csongrádi Vízügyi Sport Egyesület versenyzője, Bertus Kitti győzött.

A férfi kormányos nélküli kettesben Európa-bajnoki címvédő Simon Béla, Juhász Adrián duó Pétervári Molnárhoz hasonlóan ob-sikerrel „melegített” az ötkarikás játékokra, de a Tisza Evezős Egylet egységének sem adták ingyen a győzelmet. A győriek kettőse, Vancsura Bendegúz és Vancsura Mátyás Bodó alig maradt le tőlük, és a harmadikként záró bajai hajó, Forrai Dáviddal és Csányi Péterrel is két másodpercen belül érkezett a célba a győzteshez képest.

A nőknél a Danubius Nemzeti Hajós Egylet párosa, Polivka Dóra és Krémer Eszter nyerte az aranyérmet ebben a számban.

A nap záró döntőjében, a férfiak könnyűsúlyú négypárevezős számában a Győri Atlétikai Club hajója győzött, benne Priváczki-Juhász Ákossal, Szabó Bencével, Szigeti Rolanddal és Révész Zoltánnal.

A 117. ob vasárnapig tart a Maty-éri pályán. A regatta négy napja alatt 29 klub közel ezer versenyzője száll vízre a legifjabbtól a masters korosztályig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik