Európai Játékok: kihirdették győztesnek, mégis vesztett a magyar

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.06.22. 21:07
null
Gálos Roland számára nagyon furcsán ért véget a verseny (Fotó: Török Attila)
Két vereséggel zárult a magyar ökölvívók programja szombat este a Minszkben zajló Európai Játékokon, bár néhány pillanatig úgy tűnt, hogy egy győzelemnek azért örülhetünk.


A 60 kg-os Gálos Roland kezét ugyanis a magasba emelték a moldovai Dorin Bucsa elleni, kívülről kiegyenlítettnek tűnő mérkőzést követően. Azonban a kézfogások után sűrű elnézéskérések közepette visszahívatták a versenyzőket, és hibára hivatkozva megváltoztatták a végeredményt.

A válogatott edzője, Törteli Ferenc által példátlannak nevezett döntés természetesen elszomorította Gálost, aki az eredeti eredményt érezte volna jogosnak – a 4:1-es vereség viszont a torna végét jelentette neki. A magyar szakmai stáb tiltakozott ugyan, de mást nem tehetett.

A 81 kg-os Kovács Pál rendkívül tetszetős bunyóval kezdett a francia Gaëtan Ntambwe ellen, azonban a második menet közepétől már az ellenfél akarata érvényesült, s ez nem is változott az utolsó gongszóig. Kovács bátran beleállt a küzdelembe, és bár 5:0-ra alulmaradt, emelt fővel távozhatott a ringből.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik